Győri Elek (1905-1957) a két világháború között „őstehetségként” ismertté vált autodidakta festőművész. 1951-ben készített életét összefoglaló, genealógiaként értelmezhető önéletírása nemcsak alkotásainak kiegészítésére szolgál, hanem az őt befolyásoló tényezőket is elhelyezi térben és időben. A Tiszaladány, Sárospatak és Budapest közötti ingázása így nemcsak az eltérő társadalmi és kulturális hatásokat, hanem Győri munkásságnak újraértelmezését is lehetővé teszi. Eszerint a naiv festő műveit (képeit és önéletírását) az alkotási tevékenységet motiváló tényezőkkel, kognitív stílusának megismerésével együtt célszerű értelmezni az esztétikai szempontok mellett.