A doktori értekezés tartalmi összefoglalása

Az utóbbi évtizedekben a zsoltárkutatás komoly változásokon ment keresztül, melynek kapcsán többen paradigmaváltásról és a zsoltárexegézis újabb virágkoráról beszélnek. Az értekezés kutatástörténeti áttekintése (1. fejezet) elsőként ennek előzményeit és körülményeit mutatja be általánosságban (1.1.), majd, szűkítve a kört, a királyzsoltárok (1.2.), végül pedig a 72. zsoltár kutatástörténetét (1.3.) tárgyalja. A kutatás történetének arányában részletesebb bemutatásának felvállalásával igyekeztünk a magyar nyelvű szakirodalom hézagjait is pótolni ezen a területen. Jelen dolgozat alapvető céljai között szerepel: reflektálni a nemzetközi zsoltárkutatás újabb trendjeire, azok pozitív eredményeinek adaptálásával. Értekezésünkben egy olyan szöveg- és teológiatörténet bemutatására vállalkoztunk, mely mikroszinten a Zsolt 72 irodalmi növekedésével és teológiai relecturejével, makroszinten pedig a Zsoltárok könyve kompozíciójának és teológiai koncepciójának kialakulásával foglalkozik. Mivel a Zsolt 72 már nagyon korán strukturálisan fontos helyet kap a formálódó Pszaltériumban, a zsoltár irodalmi és teológiai fejlődésének folyamata nem függetleníthető a Zsoltárok könyve kialakulásától. Megállapításunk szerint ezért a Zsolt 72 vizsgálatának túl kell érnie magán a zsoltárkorpuszon, kitekintve a folyamatosan változó irodalmi (s egyben teológiai) kontextusra. Ennek módszertani következménye, hogy a diakrón és szinkrón szempontok együttes szem előtt tartásával a Zsolt 72 szövegén végzett hagyományos kritikai elemzést a tágabb szövegösszefüggésre is tekintő redakció- és kompozíciótörténeti reflexiókkal szükséges kiegészíteni (2. fejezet).

A 72. zsoltár irodalmi analízise (3. fejezet) szükségszerűen a szövegkritikai döntéseink meghozatalával kezdődik (3.1.), majd a zsoltár masszoréta szövegének saját fordítását közöltük (3.2.). Ezt követően foglalkoztunk a zsoltár struktúrájával (3.3.). A már létező lineáris és koncentrikus modellek számos változatát megvizsgálva egy ezektől eltérő szerkezeti felosztást javaslunk. Eszerint a zsoltár szociális (A), kozmikus-természeti (B) és univerzális (C) dimenziója a következő struktúrába rendeződik: AB (72,2–7); C (72,8–11); A (72,12–14); C (72,15); B (72,16–17aab); C (72,17ag.b). Ehhez illeszkedik keretként a tematikus blokkokon kívül álló felirat (72,1), valamint a doxológia és a kolofon (72,18–20). A műfaj kérdésénél (3.4.) először tisztáztuk, hogy a királyzsoltárként való besorolás nem műfaji, csak tartalmi kategorizálás (3.4.1.), ezért a zsoltár műfaja formai szempontok alapján külön vizsgálandó. Álláspontunk szerint a 72. zsoltár egy királyért mondott közbenjáró könyörgés (3.4.2.), melynek alaprétege valamilyen királyi ünnepség alkalmára íródhatott a monarchia korában (3.4.3.). Kutatásunk talán legkardinálisabb kérdése a zsoltár előállásának folyamata (3.5.). A Zsolt 72 vizsgálata során eddig született irodalom- és redakciótörténeti eredmények kritikai felülvizsgálata és pontosítása mentén elemzésünkben egy nagyjából három évszázadot felölelő, többlépcsős folyamat rajzolódik ki, melynek eredményeképpen a zsoltár elnyerte végső, kanonikus formáját és helyét a Zsoltárok könyvében. Irodalmi analízisünk hat réteget mutatott ki: az egykori alapzsoltár öt kisebb vagy nagyobb átdolgozáson esett át, melyek az adott történelmi és irodalmi kontextus függvényében értelmezik újra a királyzsoltárt. A zsoltár Kr. e. 7. századi alaprétegét az 1ab–8.12–14.16–17aab versekben állapítottuk meg. A fogság korában, a Kr. e. 6. sz. közepén került sor az egykor önálló költemény gyűjteményi integrációjára. A 72. zsoltár ekkor vált az Ászáfita Zsoltárkönyv (Zsolt 50–83*) részévé, és egészült ki az 1aa.4*.14*.20 bővítésekkel. A Kr. e. 6. század második felére datálható a zsoltár egy terjedelmesebb továbbírása, a Zsolt 72,9–11, mely a Perzsa Birodalom expanziójával megváltozott nemzetközi helyzetre és a fogság korának lezárulására reagál, redakciótörténetileg pedig az Elohista Zsoltárkönyv (Zsolt 42–83*) összeállításával függ össze. Az Elohista Zsoltárkönyv népek-perspektíváját értelmezi újra a Kr. e. 5. században beszerkesztett kórahita függelék (Zsolt 84–88*), mely redakció a Zsolt 72,15.17ag.b kiegészítéseit eredményezte. A Zsolt 72,3*.7* versek kisebb módosításai a perzsa kor végére (Kr. e. 4. sz. közepe) kialakuló Zsolt 2–89* redakciójához köthetők. A zsoltár utolsó, hellenista kori (ca. Kr. e. 4/3. sz.) kiegészítése a doxologikus záradék (Zsolt 72,18–19), melyet a Zsolt 2–106* redaktora illesztett a királyzsoltár végére.

Az irodalmi rétegek megállapítása után tárható fel az a teológiai relecture-folyamat, mely során a királyzsoltár üzenete koronként újabb megvilágításba került (4. fejezet). A zsoltár késő monarchiakori alaprétege számos ponton érintkezik az ókori Közel-Kelet királyideológiájával (4.1.). Az irodalmi motívumok, a terminológia és a királyportré részletei leginkább asszír és kánaáni királyszövegekben köszönnek vissza, ezekkel a parallelekkel azonban közvetlen irodalmi függőség nem áll fenn. Az ókori elképzeléseknek megfelelően a jeruzsálemi király JHVH reprezentánsaként felel a társadalom és a természet rendjéért, uralmi területe pedig az egész földre kiterjed. A zsoltár udvari stílusa, a szoláris terminológia, a perifériára szorultak jelentősége, a király „örök” életének kérése szintén az ókori Közel-Kelet királyideológiájával mutat közeli rokonságot, mindez azonban nem feszíti szét a JHVH-vallás kereteit. Sőt, az idegen minták transzformációja által válhat a 72. zsoltár alaprétege a júdai királyteológia „Magna Charta”-jává. Az első továbbírás a fogságra adott teológiai reakcióként értelmezhető (4.2.). Az ekkor beszerkesztett felirat (72,1aa) és kolofon (72,20) Dávid király Salamonért mondott imájaként tekint a zsoltárra, ezzel felidézve a jeruzsálemi dinasztia fénykorát és a Dávidhoz fűződő ígéreteket. A kiegészítés annak a redaktornak lehet a munkája, aki az Ászáfita Zsoltárkönyv (Zsolt 50–83*) centrumában az imádkozó Dávid portréját rajzolja meg (Zsolt 51–71*). Az üldözött, majd megsegített Dávid személyével való azonosulás során az imádkozó Izráel is reménységgel viheti Isten elé nyomorúságos helyzetét a fogság körülményei között. Ugyanez a redakció emeli ki a 72. zsoltárban az igazságszolgáltatás megtorló jellegét (72,4*.14*), mely kiegészítések egyben biztosítják a Zsolt 72–73 koherenciáját is. Redakciótörténeti vizsgálatunk eredményének értelmében a fogságot követően négy kiegészítéssel bővül a 72. zsoltár (4.3.). Az első bővítés a zsoltár univerzális szemléletű centrumának továbbírása (Zsolt 72,9–11), mellyel az Elohista Zsoltárkönyv redaktora egészítette ki a költeményt (4.3.1.). A Kr. e. 6. sz. második felére gyökeresen megváltozott nemzetközi viszonyok reaktiválták a klasszikus Sion- és királyteológiát, amit a Zsoltárok könyvében az ekkor beszerkesztett első kórahita zsoltárcsoport (Zsolt 42–49) képvisel. A népek behódolásának motívumában a restauráció lehetősége fogalmazódik meg, mely a korai perzsa korban már politikai realitásként merülhetett fel. A költemény következő továbbírásával (Zsolt 72,15.17ag.b) a népek-tematika átértelmezése történik meg (4.3.2.). A Kr. e. 5. század pax Persicaját és az újjáépített templom korát idézi az a kórahita függelék (Zsolt 42–88*), amely az Elohista Zsoltárkönyv kiegészítésként annak negatív népek-tematikáját értelmezi újra, felmutatva egy pozitív előjelű univerzalitást. Ugyanezt érzékelhetjük a Zsolt 72,9–11 behódolási jelenetét reinterpretáló Zsolt 72,15.17ag.b versekben is. Az univerzalitás politikai jellege mellett megjelenik egy spirituális attitűd is, mely a királyért való (egyetemes) könyörgést teszi mindennapi feladattá és a királyt mint (pozitív) univerzális áldásparadigmát állítja a középpontba. A királyság ügye ezzel a (közel)jövő felé nyitott spirituális programba kerül, „protomessiási” jelleget kölcsönözve a Zsolt 72,1–17*-nek. A Zsoltárok könyve szerkesztésének következő nagy lépése a Zsolt 3–41* és a kibővített Elohista Zsoltárkönyv (Zsolt 43–88*) összekapcsolása, valamint egy ehhez tartozó keret (Zsolt 2 és 89) megalkotása (4.3.3.). Az így létrejövő Zsolt 2–89* alapproblematikája a királyság restaurációjának elmaradása, illetve késlekedése, emellett fontos szerepet játszik a redakcióban az isteni segítség és áldás kollektív megtapasztalhatósága, melyet a Zsolt 72,3*.7* vers módosításaiban is érzékelünk. A Zsolt 72,1–17 „protomessiási” jellege tovább erősödik azáltal, hogy a Zsolt 72,3*.7* versekben a szegények boldogulása elszakad a király közvetlen társadalmi közbeavatkozásától, valamint a Zsolt 2–89* kontextusában a Dávid házának restaurációja a nem meghatározható jövőbe tolódik ki. A 72. zsoltár utolsó kiegészítése a 18–19. versekben olvasható doxológia (4.3.4.), mely – az 1–17. versekkel való terminológiai kapcsolódások mentén – a királyzsoltár teológiai korrekciójaként értelmezhető. A doxológiát megelőző zsoltárkopusz által képviselt reprezentatív teokrácia helyett a 18–19. versek már a földi uralkodóval nem számoló, jelenléti teokráciát képviselik. A megváltozott teokratikus véghangsúly a Zsolt 2–106* kialakulásával függ össze, mely a Zsolt 2–89* továbbírásaként születik meg, és a klasszikus királyteológia kritikus integrációja mellett már JHVH kizárólagos uralmát és jelenvaló királyságát képviseli. A szöveg- és teológiatörténeti vizsgálódás utolsó állomása egy kitekintés a Zsoltárok könyvének záróredakcióira (4.5.). A Zsolt 72 irodalmi növekedése a Zsolt 2–106* kialakulásáig engedte követnünk a Zsoltárok könyvének előállását, a könyv későbbi továbbírói már nem hagytak nyomot a 72. zsoltárban. A klasszikus királyteológia és a földi uralkodóval nem számoló jelenléti teokrácia bipolaritása azonban az egész könyv teológiai profiljára is érvényes. A Zsolt 107–150 ugyanis a királyzsoltárokkal való, kompromisszumra törekvő dialógus mentén erősíti fel a földi uralkodó nélküli teokrácia gondolatát. Az V. könyv királyzsoltárainak főszereplője (Zsolt 110; 132; 144, vö. Zsolt 101) elsősorban JHVH, a királyi személy pedig egy politikai hatalom nélküli, kollektív vonásokkal rendelkező „példaadó kegyes”. Hipotézisünk tehát, mely szerint a Zsolt 72-ben jelen van a Zsoltárok könyvének koncepcionális alapmodellje, az I–IV. zsoltárkönyv vonatkozásában közvetlen, irodalmi szinteken is kimutatható visszaigazolást nyert, indirekt módon pedig érvényes a teljes Pszaltériumra is, hiszen annak V. könyve az I–IV. könyv már megkezdett tendenciáinak folytatását mutatja. A könyv egészére tekintve kérdezhetünk rá a Zsoltárok könyve céljára és a záróredaktorok kilétére. A korábbi feltételezés, mely szerint a Zsoltárok könyve a második templom énekeskönyveként lett volna használatos, ma már aligha tartható. A kései zsoltárok jellege és a könyv teológiai koncepciója alapján a Pszaltérium inkább építő kegyességi irodalom lehetett, mely a különböző társadalmi rétegek spiritualitását integrálva segítette az egyéni és családi kegyességgyakorlást. A könyv záróredaktorait a papi arisztokráciától és annak hellenizáló tendenciáitól elhatárolódó léviták körében kell keresnünk.
Az eredmények összefoglalását követően (5. fejezet), az értekezés utolsó fejezete a rövidítések és a felhasznált szakirodalom jegyzékét tartalmazza (6. fejezet).

Dissertation Abstract

In recent decades, there has been a major change in the research of Psalms, therefore, many scholars discuss a new paradigm and a golden age in the interpretation of Psalms. The present dissertation is an attempt to reflect critically on these recent trends. In this regard, the first unit of the dissertation deals with the history of research (Chapter 1). First, this preliminary chapter introduces the antecedents and consequences of recent trends in psalm research in a general sense (1.1.), then, narrowing this circle, discusses the history of research of the royal psalms (1.2.) and finally of Ps 72 (1.3.). The dissertation attempts to recover the deficiency of the Hungarian sources with more detailed introduction on the field of the history of research. The clear purpose of this dissertation is not only to reflect but also to adapt the positive results of international psalm research. In this study I have undertaken to reconstruct a text-history and a theology-history which shows the literary growth and theological relecture of Ps 72 on micro level, but on macro level it points to the development of the composition and theological conception of the Book of Psalms. Since Ps 72 obtains, at a very early stage, a structurally important place in the shaping of the Psalter, the literary and theological development of this psalm cannot be separated from the formation of the whole Book of Psalms. According to my statement, the examination of Ps 72 has to go beyond the corpus of the psalm continually observing the broader literary and theological context. Methodologically, this means that diachronic and synchronic viewpoints have to be kept in mind simultaneously, and the traditional critical analysis of the text of Ps 72 must be completed with the reflections of redaction- and composition-criticism, which consider the wider context (Chapter 2).

The literary analysis of Ps 72 (Chapter 3) begins with text-critical decisions (3.1.), then an original translation of the Masoretic Text of this psalm is presented (3.2.). After that, the structure of Ps 72 is explored (3.3.). Considering the already existing linear and concentric models, I suggest an alternative structural division. According to this division, the social (A), cosmic-natural (B) and universal (C) dimensions of the psalm are ordered into the following structure: AB (72:2–7); C (72:8–11); A (72:12–14); C (72:15); B (72:16–17aab); C (72:17ag.b). The superscription (72:1), the doxology and colophon (72:18–20), which stand out from the above mentioned thematical parts, fit this division as a frame. Concerning the issue of genre (3.4.) first of all it is clarified: classification as a royal psalm does not mean a genre category, but it is rather a category based on the specific content (3.4.1.), therefore, the genre of this psalm must be examined from form-critical perspectives. In my opinion, the Ps 72 is an intercession for a king (3.4.2.), which could be written originally to a royal feast in the time of the monarchy (3.4.3.). The most crucial point of the present research is the formation of Ps 72 (3.5.). Following the critical revision and correction of the previous literary- and redaction critical results of the examination of Ps 72, in my survey a three century long, multi-stage process stands out, which process resulted in the final, canonical form of this psalm and its place in the composition of the Book of Psalms. My literary analysis detected six strata: the original psalm underwent five minor or major editorial changes, which reinterpret the royal psalm according to the contemporary historical and literary context. I identified Ps 72:1ab–8.12–14.16–17aab as the basic stratum (Grundschicht) of this psalm. In the period of the exile, at the middle of the 6th century BC, the poem, once independent, was integrated into a collection. This was the time when Ps 72 became part of the Asaphite Psalter (Ps 50–83*) and was complemented with the addition 1aa.4*.14*.20. The more voluminous extension (Fortschreibung) of this psalm can be dated to the second half of the 6th century BC. Ps 72:9–11 responds to the end of the exile and the historical situation which was changed with the expansion of the Persian Empire; and considering redaction criticism, this text is related to the editing of the Elohistic Psalter (Ps 42–83*). The Korahite appendix (Ps 84–88*), which was edited in the 5th century BC, reinterprets the perspective of the Elohistic Psalter towards gentiles, and this redaction resulted in the additions of Ps 72:15.17ag.b. Lesser modifications to verses Ps 72:3*.7* correlate with the redaction of Ps 2–89* which was edited by the end of the Persian period (the middle of the 4th century BC). The final, Hellenistic (ca. 4th/3rd century BC) addition of the psalm is the doxological clause (Ps 72:18–19), placed at the end of the royal psalm by the redactor of Ps 2–106*.

After the identification of literary strata, we can recognize the theological relecture process, in the course of which the message of the royal psalm was perceived in a different light in each era (Chapter 4). The late monarchic basic stratum of the psalm has many connections with the royal ideology of the ancient Near East (4.1.). The literary motifs, terminology and the details of the portrait of the king are mostly recognizable in the Assyrian and Canaanite royal texts, but there is no direct literary dependence with these parallels. According to ancient conceptions, the king of Jerusalem is the representative of YHWH, and he is responsible for the order of society and nature, and the whole earth is part of his universal kingdom. The royal style of this psalm, the solar terminology, the importance of marginalized groups and the king’s request for eternal life show very close relationship with the royal ideology of the ancient Near East as well, but this is still acceptable for the YHWH-religion. Moreover, the basic stratum of Ps 72 can be regarded as the “Magna Charta” of Judean royal theology by the transformation of these foreign patterns. The first addition of the psalm can be understood as a theological answer to the exile (4.2.). The superscription (72:1aa), which was edited in that time, and the colophon (72:20) understand the psalm as king David’s prayer for Solomon, and it recalls the glorious days of the dynasty of Jerusalem and the promises which were given to David. This completion could be the work of the redactor who portrayed the praying David (Ps 51–71*) in the centre of the Asaphite Psalter (Psalms 50–83*). The praying Israel can bring its miserable situation to God under the circumstances of the exile during the identification with the persecuted then saved David. The same redaction underlines the retaliatory nature of the justice in Ps 72 (72:4*.14*) and these completions establish the coherence of Psalms 72–73. As the conclusion of my redaction-critical survey, I recognize four additions in Ps 72 (4.3.). The first one is the extension of the universally orientated centre of this psalm (Ps 72:9–11), which was the work of the redactor of the Elohistic Psalter (4.3.1.). The classic Zion-theology and royal theology were reactivated by the radically altered international settings by the second half of the 6th century BC, which was represented in the Book of Psalms by the first Korahite psalm group (Ps 42–49), edited in that time. The possibility of restoration appears in the motifs of the homage of nations, and it seems to be a real political vision in the early Persian period. The reinterpretation of the nations-topic takes place (4.3.2.) within the next extension of the poem (Ps 72:15.17ag.b). The Korahite appendix (Ps 42–88*) brings to mind the pax Persica of the 5th century BC and the age of the rebuilt church. This appendix reinterprets the negative nations-topic of Elohistic Psalter and it shows a positive universality. We can realise the same changes in Ps 72:15.17ag.b, which reinterprets the homage-scene of Ps 72:9–11. It is not just a universal political attitude which appears in this Psalm, but we can realise a spiritual one as well, which makes the (universal) prayer for the king a daily task, moreover, it puts the king, as a (positive) universal paradigm of blessing, to the centre. The issue of kingship becomes a part of a spiritual program, which is open for the (near) future, and this gives “proto-Messianic” character to Ps 72:1–17*. The next large step in the edition of the Book of Psalms was connecting Psalms 3–41* to the developed Elohistic Psalter (Psalms 43–88*), furthermore, the shaping of a framework (Ps 2 and 89) belonging to this passage (4.3.3.). The basic problem of this new part (Ps 2–89*) is the cancellation and delay of the restauration of kingship, on the other hand, this redaction has an important role regarding the experience of God’s help and blessing, which we can observe in the modification of Ps 72:3*.7*. The “proto-Messianic” character of Ps 72:1–17 is getting stronger by the additions of Ps 72:3*.7*, which shows that the well-being of the poor does not belong to the social task of the earthly king anymore, and by the context of Ps 2–89*, where the restoration of the house of David shifts to the undetermined future. The last addition of Ps 72 is the doxology (4.3.4.) in vv. 18–19 which can be understood – through their terminological connection with vv. 1–17 – as the theological correction of the royal psalm. Instead of the previous section’s “representative theocracy” vv. 18–19 already express an “identitarian theocracy” which does not depend upon the earthly ruler. This changed theocratic emphasis has a connection with the shaping of Ps 2–106*, which is the continuation of Ps 2–89*, and it represents, apart from the critical integration of the classic royal theology, YHWH’s exclusive power and present kingship. The last stage of the text- and theology-historical research is an outlook on the final redaction of the Book of Psalms (4.5.). We could follow the formation of the Book of Psalms in the literary growth of Ps 72 until Ps 2–106* was shaped, but further redactors did not leave any mark in this psalm. However, the bipolarity of indirect and direct forms of theocracy is valid for the whole theological profile of this book. Ps 107–150 intensifies the idea of theocracy without earthly ruler along the dialogue with royal psalms. The protagonist of the royal psalms in Book V. (Ps 110; 132; 144, cf. Ps 101) is primarily YHWH, but the royal person is an “exemplary pious”, without political power but possessing collective features. My hypothesis, namely, that the conceptional model of the Book of Psalms is included in Ps 72, is directly recognizable in the literary stages of the Book I–IV, moreover, it is valid for the whole Psalter in an indirect way, because its fifth book shows the continuation of the former tendency. Regarding the whole conception of the book, we can ask the purpose of the Psalter and the identity of the final redactors. The previous theory – which regard the Book of Psalms as the Hymnal of the second temple – is not tenable today. On the grounds of the character of late psalms and the theological conception of the book, the Psalter could rather have been devotional literature, which, integrating the spirituality of different social groups, assisted the piety of individuals and families. We should look for the final redactors of the book among the Levites who dissociated from the clerical aristocracy and its Hellenistic tendencies. After the summary of the conclusions (Chapter 5), the last chapter of the dissertation contains the abbreviations and the bibliography (Chapter 6).