Az ember boldogságkereső módjának alapvetően két útját különböztethetjük meg: az élvezetkeresést (hedonia) és az értelemkeresést (eudaimonia). Ezek a boldogságorientációk sok esetben eltérő tevékenységeket, tapasztalatokat, élményeket és egyéni tulajdonságokat vonnak maguk után. Fontos jellemzőjük, hogy mindkettő hozzájárul az élettel való elégedettséghez, együttesen erős jelenlétük („Teljes” élet) interakciója kiemelkedően magas, míg együttesen alacsony szintjük („Üres” élet) lényegesen alacsony élettel való elégedettséggel jár együtt. Kutatásunkban a boldogságkeresés e négy eltérő formája és az önértékelés, kötődés, altruizmus valamint szociális intelligencia közötti összefüggéseket vizsgáltuk. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a boldogságot élvezetek és értelem útján egyaránt kereső embereket a hedonia vagy az eudaimonia teszi-e boldogabbá, élvezettel vagy inkább jelentésteliséggel kapcsolatos eddigi legboldogabb élményük. Emellett azt is megvizsgáltuk, hogy a boldogságot egyik úton sem keresőkkel összehasonlítva is inkább eudaimonikus élményről számolnak-e be, mint hedonikusról. Kétlépéses-klaszteranalízissel a mintát sikerült a fentiek négy csoportjára bontani: eudaimonia, hedonia, üres élet, teljes élet. Azt találtuk, hogy az élvezet és az értelemkeresés is pozitív összefüggésben áll az önértékeléssel, és, hogy a teljes életet élők csoportjára jellemző a legmagasabb önértékelés. Az altruizmus és a kötődés terén a csoportok nem tértek el egymástól szignifikánsan. Az üres életet élőknek alacsonyabb a szociális intelligenciájuk, mint a teljes életet élőknek, ez támadó magatartásukban nyilvánul meg. A teljes életet élők a boldogságot inkább eudaimonikus, jelentést hordozó élménnyel kapcsolták össze. Velük szemben az üres életet élők kevésbé számoltak be eudaimonikus élményekről. Az eredmények felhívják a figyelmet arra, hogy a boldogságkereső mód nem dől el a korai gyerekkorban, rámutatnak, arra, hogy a jó élet együttjár önmagunk elfogadásával, szeretetével és arra következtethetünk, hogy inkább eudaimonikus élményekre emlékszik vissza úgy az ember, mint: boldogság, ezeknek nagyobb szerepük van a boldoggá válásban. A jövőbeli kutatásoknak feladata lehet ezen orientációk stabilitásának megvizsgálása és az ok-okozati viszonyok feltárása a boldogságkereső mód, önértékelés és szubjektív jóllét tekintetében.