„Nincs olyan jogrend, amely fennálló veszéllyel szemben elvileg el ne ismerné a kényszerű védekezést, mert egy védtelen jog nem tartós rendet, hanem tartós rendetlenséget jelent.” (K.Binding)

Az Európai Emberjogi Egyezmény 2. cikkének (1) bekezdése szerint a törvény védi mindenkinek az élethez való jogát. A 2. cikk (2) bekezdése azonban úgy rendelkezik, hogy nem lehet e cikk megsértésének tekinteni az élettől való megfosztást, amennyiben az az erőszak feltétlenül szükségesnél nem nagyobb alkalmazásából ered, személyek jogtalan erőszakkal szembeni védelme érdekében. 1998. július 17-én Rómában fogadták el az ENSZ tagállamai a Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumát. A Statútum 31. cikke értelmében büntetőjogilag nem felelős, aki maga vagy más jogos védelmében, vagy szükséges vagyontárgyak védelmében, illetve más személye vagy védett java ellen irányuló közvetlen fenyegető és jogellenes erőszakkal szemben a veszéllyel arányos mértékben cselekszik. Magyarországon az Alaptörvénnyel pedig a jogos védelem intézménye alkotmányos szinten került elismerésre.

Az utóbbi évek a létbizonytalanság felerősödését hozták. A világgazdasági válság, amely Magyarországon a már fennálló ország specifikus problémák miatt különösen intenzíven jelentkezett, felerősítette a rendszerváltás óta hol határozottabban, hol kevésbé érezhető érték- és erkölcsi válságot. Az évek során egyre gyakoribbá váltak a kriminológiai és büntetőjogi értelemben is súlyosabb, valamint a közvéleményt is sokkoló személy ellen irányuló cselekmények. Kriminológiai kutatásokban mutatkozik meg, hogy az emberek félelemérzetére a médiából áradó, nagy hírértékű erőszakos bűncselekmények bemutatása nagy hatással bír. Ennek következtében a mai magyar közhangulatot, felfogást - amikor a társadalom tagjai hatásosabb védelemben kívánják részesíteni személyüket, vagyonukat az egyre növekvő és egyre inkább erőszakosabbá váló bűncselekményekkel szemben- egy idézettel lehet a legjobban lefesteni. Egy Willes nevezető angol bíró, arra a kérdésre, hogy mit tegyen az ember, ha benéz a szobájába s látja, hogy a tolvaj éppen viszi az óráját (de a tolvaj nem látja őt), azt felelte: „Tanácsom, melyet mint ember, mint jogtudós és mint angol bíró adok önnek, a következő, a kérdésben feltett körülmények közt az ön joga, de talán kötelessége is ez: fogjon egy kétcsövű fegyvert, töltse meg gondosan mind a két csövét s anélkül, hogy a tolvaj figyelmét magára vonná, célozzon a szívére és ölje meg.” Az látszódik, hogy újra megerősödtek a szélsőséges vélemények a büntetési igénnyel kapcsolatban.

A súlyos, erőszakos bűncselekmények elleni hatékonyabb fellépés igénye a jogos védelmi helyzet kiszélesítését hozta magával. A jogos védelem esetében a szükségesség és az arányosság megítélésénél a bíróságnak nem a jogtalanság talaján álló támadó, hanem a megtámadott szempontjait kell elsődlegesen értékelni, és a támadónak kell a kockázatot viselnie, vagyis azokat a következményeket, amelyeket a védelmi cselekmény okoz. Az új büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépésének nagy visszhangja volt a közvéleményben - sokan lelkesen fogadták az elkövetőkre nézve szigorúbb szabályozást, mások inkább aggályaiknak adtak hangot, egyenesen a jogállamisággal összeegyeztethetetlennek nevezték. Az új szabályok bírálóinak aggályával egyetértve, álláspontom szerint is alappal lehet tartani attól, hogy az előírásokat félreértelmezik a polgárok, s ez az emberölések számának növekedéséhez, az erőszak terjedéséhez vezethet. A törvényi vélelem felállításával a jogalkotó attól a lehetőségétől fosztotta meg a bíróságokat, hogy az egyedi körülményeket mérlegeljék, ami várhatóan nehéz helyzetbe hozza majd az igazságszolgáltatás résztvevőit akkor, amikor az eset egyéb mozzanataiból egyértelműen kitűnik, hogy a támadó szándéka a korábbi irányvonalak szerint nem indokolta volna az életének a kioltását. Egyetértek Aradi Csilla és Szili-Kis Ádám azon következtetésével, hogy ha a jogalkotó bizonyos kivételesen súlyos következmények lehetőségével fenyegető élethelyzeteket kiemelt védelemben kíván részesíteni, alkalmasabb megoldás lenne, ha lehetségessé tenné az ellenbizonyítást, mivel a vélelem megdönthetőségével mérlegelhető lenne az erőszak szükséges vagy eltúlzott mértéke.