Témaválasztásom indokának tekintek még egy riportot, mely az IMEI orvosigazgatójával Dr. Hamula Jánossal készült még 2014. januárjában. Ebben a riportban nagyon világosan beszél a doktor úr, hogy kik, miért és meddig kerülhetnek ebbe az intézetbe. A gyógykezeltek is megszólalnak, akik egyáltalán nem tűnnek elmebetegnek vagy fogyatékosnak. Céljaik vannak, az életüknek értelmet szeretnének találni, s nem utolsó sorban családra vágynak. Már itt is felfigyeltem a téma jogi oldalára. Valamint első diplomámból adódóan (tanító) a munkahelyemen többször találtam szembe magam, olyan tanítványokkal, akik autisták vagy gyógypedagógiai ellátásban részesülnek. Az autizmus mai meghatározása szerint pszichózis, mely fennáll egész életen át. Az autistákra jellemző a beszűkült tudat és a realitástól való elszakadás. A gyógypedagógiai osztályban tanítottam, olyan gyerekeket, akik értelmi fogyatékosok. Ezen években már a jogi egyetemre is jártam, így felmerült bennem a kérdés, ha bíró lennék, vajon hogyan ítélkeznék azokban az esetekben, ha ők követnének el valamilyen bűncselekményt. Ha ügyész lennék, mit tennék a köz védelme érdekében, ha hasonló emberek által lenne veszélyeztetve, vagy mit tehetnék ügyvédként ezekért a fogyatékkal élő személyekért.