Könnyen belátható, hogy kihallgatás nélkül gyakorlatilag nem képzelhető el büntetőeljárás. A kihallgatott személyek – gyakran más bizonyíték nem lévén - segítenek az eseményeket krónikaszerűen feleleveníteni, a beszerzett egyéb bizonyítékokat érthető egységgé összefűzni. A vallomások lehetőséget adnak további bizonyítékok beszerzésére, valamint olyan információk, összefüggések felderítéséhez, amelyek máshonnan nem pótolhatók. Az eljárás tárgyát képező cselekmény így tud „megelevenedni”, a jogalkalmazó szervek számára a döntés alapjául szolgálni. A vallomások kiemelt szerepük ellenére számtalanszor álltak a gyakorlati tapasztalatok és az elméleti megfontolások által táplált kritikák kereszttüzében, melyek az emlékképeket hordozó, vagy a kihallgató személy szubjektumát, tévedéseit kiemelve igyekeztek rámutatni az így beszerzett bizonyítékok pontatlanságára. A vallomások kapcsán időként elő- előkerülő aggályok és a krimináltechnika fejlődése ellenére továbbra is szerves részét képezik a bizonyítási rendszernek, a büntetőeljárásból nem zárhatóak ki. Hitelességük utólagos ellenőrzése azonban elengedhetetlen, amely a befolyásoló hatások feltárásával és más, objektív bizonyítékokkal való összevetés révén lehetséges. De mi is az a befolyás? Milyen okai vannak és hogyan lehet elkerülni a lehető legobjektívebb vallomás beszerzése érdekében? Dolgozatomban ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresem a választ, külön kitérve az értékelés egyes kérdéseire is.