A nők helyzetét bemutató korabeli irodalmaknak csupán elenyésző hányada foglalkozik a szegénységben élő nőkkel. Ez a társadalmi csoport a magyarországi nőtörténetírásnak sohasem volt a fókuszában, legtöbbször csupán utalások formájában, mintegy mellékesen említve jelent meg egy-egy műben. Ezen művek jó része is inkább kissé romantikus, elsősorban a paraszti kultúrába ágyazott életmódleírás. Kiss Lajos 1955-ben kiadott A szegény emberek élete c. munkájában meg is jegyzi, hogy „az asszonyok történetének megírásáról elfeledkezett még a történelem is. […] Ami fennmaradt, azt is inkább főúri környezetből, nagyasszonyok életéből jegyezték fel; az egyszerű »pórnép« asszonyainak életmódjáról alig van adatunk. Ez pedig feltűnő és sajnálatos.” (Kiss 1955: 275)

A magyar falvak népessége a jobbágyfelszabadítás előtt, a feudális kötöttségek időszakában sem volt egységes, hiszen vagyoni különbségek, foglalkozási eltérések alakították ki csoportjaikat, amelyhez még jelentős vallási és korosztálybeli különbségek is járultak. Az ipari forradalom előtt és főként a rendi társadalmakban a családok többsége reprezentációs és termelési egységet alkotott (Somlai 1986). A nemi és életkori szerepekre vonatkozó kulturális értelmezések nem a saját értékeket és normákat fejezték ki, hanem a közösség értékeit és normáit, amelyek magától értetődőként és megmásíthatatlanként hivatkoztak a természetre, amely ezt kialakította. Annak gondolatát, hogy pl. egy férfi és egy nő kapcsolatának természetes állapota milyen, Magyarországon leginkább a polgárosodás folyamán kezdték vitatni és felvilágosult érvként használni a vallás vagy a hagyományok ellen. Addig azonban „a szociabilitás feltétele a születés révén nyert státus, illetve a főként valláserkölcsi, szokásrendi szempontok alapján szabályozott és ellenőrzött nemi, életkori, családi szerepek elfogadása volt. A közösség felügyelete így jelentette évszázadokig a normák érvényességének zálogát, s nemcsak azért, mert a rendbontókkal szemben kikényszerítette azt, hanem azért is, mert a szerepek értelmezését e felügyeleti funkcióval látta el.” (Somlai 1986: 62.)