A társasjátékok alkalmazási lehetőségei a történelemtanításban
Fájlok
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Szakdolgozatom központi témája a társasjátékok gyakorlati, középiskolai történelemoktatásban való alkalmazási lehetőségeinek vizsgálata. A módszert a tudás fogalmában bekövetkezett változások, illetve az ennek következtében az oktatásban felmerülő új igények, az alfa generáció sajátos igényei hívták életre. A történelemtanítás módszertani áttekintésének, valamint a játék fogalmának, szerepének, történetének átfogó áttekintését követően a társasjátékok alkalmazásához kapcsolódó kutatásomat mutatom be. A kutatásom célcsoportja a saját osztályom, mely 36 főből áll, s akik egy debreceni jó hírnevű gimnázium 9. évfolyamos diákjai, akikről csoportprofil és szociometriai felmérés eredményeinek segítségével tudhat meg többet az olvasó. A kutatás lényege olyan népszerű – kereskedelmi forgalomban is kapható – társasjátékokat alkalmazása a körükben, amelyek egy-egy témakör lexikális tudásanyagának ismétlésén és mélyítésén túl rejtett módon kompetenciákat is fejlesztenek. Ezek a társasjátékok a Carcassone, valamint a Múlt-kor történelmi folyóirat gondozásában megjelent A Patrióta, az István, a király? valamint az A Misszió nevű társasjátékok, illetve a Pesti Srácok 1956, továbbá a Tanulókártyák történelemből című társasjáték két verziója. A társasjátékok hatását, illetve a diákok véleményét empirikus módon nyitott és zárt végű kérdéseket tartalmazó kérdőív formájában mértem fel. A minta mérete miatt általános tanulságok, következtetések nem vonhatóak le, azonban tanulóim válaszai megerősítettek abban, hogy a társasjátékok használata színesebbé tette számukra az órákat, s nemcsak ismereteiket elevenítették fel, hanem közös élményt is szereztek.