Lélegeztetés COVID-19 pneumoniában

Abstract

A COVID-19 egy komplex, sok szervrendszert érintő betegség, amely igen nagy arányban veszi igénybe az intenzív ellátó személyzetet, elsősorban a kialakuló súlyos légzési elégtelenséggel járó tüdőgyulladás miatt. A kezdeti időszakban az aeroszolképződés minimalizálása kapcsán alkalmazott azonnali intubálás és gépi lélegeztetés a későbbiekben nem bizonyult hatásos kezelési stratégiának, az önmagában is nagy mortalitással járó invazív lélegeztetés gyakran csak tovább rontott a kialakult tüdőkárosodáson. Előtérbe kerültek a non-invazív eszközök, mint a magas áramlású nazális oxigén (HFNO) és a non-invazív pozitív nyomású lélegeztetés (NIPPV), valamint a betegek hasra fektetése, akár éber állapotban is. Alkalmazásukkal sok esetben megelőzhető a betegség progressziója, valamint elkerülhető a gépi lélegeztetés. A refrakter hypoxaemiás betegeknél szükségessé válhat az invazív gépi lélegeztetés, ilyenkor a cél a spontán légzés megtartása, tehát a kontrollált üzemmódokról történő mihamarabbi átállás az assziszt/kontroll és asszisztált módokra. Az egyes betegek állapotának megfelelően az eltérő pathophysiológiához és tüdőstátuszhoz igazított lélegeztetési beállításokkal érhetők el a legjobb eredmények. COVID-19 asszociált ARDS esetén a Habashi féle TCAV (time controlled adaptive ventilation) protokoll és az APRV (airway pressure release ventilation) tűnik leginkább ideális üzemmódnak, elegendő adat, vizsgálat azonban még nem áll rendelkezésre.