A dolgozat célkitűzése annak körbejárása, hogy az érzelmi fejlődés egészséges, adaptív kibontakozásának, illetve e fejlődés elakadásának milyen szerepe lehet az időskor, mint az emberi életút utolsó életszakasza megélésében. Az európai társadalmak jelenlegi generációs felépítésének és mentális egészségi jellemzőinek felidézése után felvázolásra kerülnek azok a személyiségjellemzők, amelyek fellelhetők egy önmegvalósításra törekedett, pozitív énképpel rendelkező, érett személyiségű időskorú személy jellemében, s azok is, amelyek hiányozhatnak egy, az eriksoni értelemben vett én-integritás szintjét kevésbé megélni képes idős ember alaptermészetéből. Ezt követően a dolgozat bepillantást enged a múlt század pszichológiai személyiségelméleteibe – különös tekintettel Erik Erikson pszichoszociális fejlődéselméletére – azt keresve, hogy az érzelmek kezelése és az integrált időskor elérése terén, valamint ezek összefüggésében milyen elgondolások születtek. Megvizsgálja, hogy a zavartalanul, vagy éppen diszfunkcionálisan működő családi környezet egymástól eltérő hatása hogyan determinálja az egyén viselkedését, kapcsolódásait és kognitív funkcióit, illetve szembeállítja az utolsó életszakasz pozitív kimenetele mögött meghúzódó érzelmi érettséget a negatív kimenetel mögötti éretlenséggel. Az érzelmek egyéni megélési módjainak családi meghatározottságát a kötődési stílusokban, az elsődleges gondozóval kialakuló szeretetkapcsolat minőségében kutatja, és a kötődésben gyökerező megküzdési stílusokkal is foglalkozik. Mindezek alapján, visszafejtve a nehéz öregkor megéléséhez vezető életút-kereszteződéseket, ahol a személy tudattalan választásai az adott pillanatban könnyebbnek tűnő, de végül az eriksoni kétségbeesés felé vezető útra sodorták a személyiséget, megkísérel néhány támpontot adni ahhoz, hogy hogyan lehetne a mai fiatal felnőtt és középkorú személyeket mentálhigiénés edukációval segíteni az adaptívabb választások meghozatalában. Továbbá néhány mentálhigiénés javaslattal körbejárja azokat a lehetőségeket, amelyeknek az életükbe történő beépítése révén a korábban kevésbé jól funkcionáló időskorúak is többé-kevésbé kielégítő pszichés életminőséggel, az elégedettség és az életük értelmességének tudatában, azaz hasznosságtudatban élhetik le jól megérdemelt nyugdíjas éveiket.