MRI-vel vizsgálható sportsérülések súlyossági foka bokaízületi disztorziót követően és ennek összefüggése a pályára való visszatéréssel sportolóknál

Abstract

A bokaízületi disztorzió – közismertebb nevén bokarándulás - az egyik leggyakoribb sportsérülés, különösen a 16 év feletti aktív sportolók körében, ugyanis a terhelés intenzitását ebben a korban jelentősen növelik. A traumás eseményt követően a sérülés pontos jellegének, valamint súlyosságának megítélése kulcsfontosságú a megfelelő terápiás és rehabilitációs döntések, valamint a sporttevékenységhez való biztonságos visszatérés szempontjából. A diagnosztikai folyamatban a röntgen elsősorban a csontsérülések kizárására szolgál, míg az ultrahang alkalmas lehet a felszínes lágyrészek és a folyadékgyülemek gyors megítélésére. A mágneses rezonanciás képalkotás (MRI) azonban lehetőséget ad a mélyebb lágyrészstruktúrák részletes, nagyfelbontású vizsgálatára, beleértve a laterális szalagrendszer elemeit – különösen az anterior talofibular ligament (ATFL), a calcaneofibular ligament (CFL) és a posterior talofibular ligament (PTFL) –, valamint a mediális szalagrendszer és a syndesmosis elemeinek épségét is. A kutatásom célja, hogy az MRI-vel kimutatható szalagsérülések és a csontvelő ödéma súlyossági fokát összevessem a sportolók rehabilitációs idejével és a pályára való visszatérés időpontjával, ezáltal elősegítve a prognózis pontosabb meghatározását és a személyre szabott rehabilitációs protokollok kidolgozását, optimalizálását.