Beszélj vele és nézz mélyen a szemébe… de ne csak arra figyelj, amit kifelé mutat, próbáld őt megismerni, és ha ez sikerül, meg is fogod érteni. Ha nem is pontosan így hangoztak el ezek a mondatok, de a lényegileg erről szóltak. Egykori mesterem szavai ezek, akitől nemcsak építészeti útravalót hordozok magammal, hanem valami olyan – közhelyszerűen -örökérvényű „mankót”, amit a mai napig nem felejtettem el… és bár néhányszor erősebb volt a „páncél”, vagy annak tükröződése be tudott csapni, mégis sokszor vettem hasznát ezeknek a tanácsoknak. Az a korosztály, akiket mi is oktatunk az egyetemen, szerencsésnek mondható abból a szempontból, hogy pillanatokon belül értesülhetnek a világ bármely pontján létrejött alkotásról, legyen az bármilyen funkciójú és méretű épület, tervpályázat, vagy csak egy építészeti tett. Az internet mindent és (majdnem) mindenkit behálózó szövevénye, percenként „dob fel” újabb és újabb képeket, szinte már felfoghatatlan mennyiségben. Sajnálatos módon ugyanez egyben ennek a generációnak a „szerencsétlensége” is. Óhatatlanul kialakult egy úgynevezett, csak képekkel kommunikáló „Pinterest-építészet”, amit a világháló bőségszaruja lát el munícióval. Ebben a szegmensben már alig-alig jelennek meg a szépen (és gyakran manipuláltan) fotózott házak és blur-özött renderek mellett egyéb tartalmak. Hiányoznak az ok-okozati összefüggések, a háttérinformációk, és ami véleményem szerint igen fontos lenne még… az ember, az építész. Miért lényeges ez? Mert hiszek benne, hogy az alkotó személyiségének ismerete közelebb visz az alkotás megismeréséhez. A Debreceni Egyetem Műszaki Karának Építészmérnöki Tanszékén évek óta gyakorlat az, hogy az MSc képzés ideje alatt csoportos kutatási feladatot kapnak a hallgatók. Ennek eredményeként készültek el a Debrecen modern építészete 1945-1975 I-II, illetve a Debrecen paneles lakótelepei című kötetek is. 2020 őszén - később szerepe lesz ennek a dátumnak - kortárs magyar építészek kerültek a projekt célkeresztjébe. Mindenki választhatott az összegyűjtött listáról egy nevet, akivel az elkövetkezendő időben részletesen foglalkozni fog. A hallgatók elsőként megismerkedtek a kiválasztott építész munkáival, életútjával, amit kiselőadás formájában prezentáltak a szemeszter folyamán. Következő lépésként fel kellett készülni a személyes beszélgetésre, amit megelőzött a kapcsolatfelvétel az interjúalannyal. Most és itt jön képbe a már említett dátum fontossága. Beütött a Covid második és harmadik hulláma. A járvánnyal kapcsolatos félelmek, lezárások és korlátozások, mind nehezítették - bizonyos esetben teljesen el is lehetetlenítették - a személyes találkozások lehetőségét. Az idő telt, hónapok múltak el anélkül, hogy előrébb tudtunk volna lépni. A pandémia lecsengésével sikerült csak újra hozzáfogni a tényleges megvalósításhoz. Az elképzelés az volt, hogy két-két hallgató egymást segítve készít videófelvételt, és annak szöveges változata fog bekerülni az interjúkötetbe. Ez majdnem minden esetben így is történt. Bán Ferenc volt az, aki kérte, hogy egy egyszerű „kávéházi” (jegyzetek és felvétel nélküli) beszélgetés legyen az övé. Ezért azt az anyagot, miután műfajilag kicsit más, mint a többi, a könyv „záróakkordjaként” szerkesztettük be. A videófelvételek esetében a szükséges technikai utómunkák, vágás, feliratozás, zajszűrés stb. elkészültével ismét mindenkinek prezentálnia kellett a többiek előtt. Ezeket a filmeket összegyűjtve egy külön „csatornára” töltöttük fel, és mintegy mellékletként adjuk a kötethez (megjegyzés: a Pelényi Margittal készült beszélgetést, miután nem kívánta szerepeltetni a felvételt, nem töltöttük fel). A hozzáféréshez csak a borító belső oldalán elhelyezett QR-kódot kell beolvasni.