Információ-kommunikációs eszközök a mentorálásban

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A harmadik évezred elejére az infokommunikációs eszközök az élet minden területére beférkőztek: az otthonokba, a munkahelyekre, a gazdaságba, az egészségügybe, és természetesen az oktatásba is. Az oktatás területén azonban nemcsak a technikai felszereltség hiánya okozhat nehézséget, hanem azok a generációs különbségek, amelyek a digitális eszközhasználatba „beleszületett” fiatal nemzedék és az őket tanító, idősebb generációkat képviselő tanáraik között vannak. Különösen nehéz helyzetben lehet az a vezetőtanár, vagy mentortanár, akitől azt várják, hogy jó példával járjon a pályája elején lévő tanárjelöltek, vagy gyakornok előtt, tanácsokkal lássa el az IKT használattal kapcsolatban azt a fiatal kollégát, aki nyilvánvalóan – fiatalabb koránál fogva – többnyire tájékozottabb a digitális világban, mint ő. Dolgozatomban egy elméleti összefoglaló után egy olyan kutatásról számolok be, amelynek során arra kerestem a választ, hogyan és milyen módon használják egy gyakorló iskola tanárai és „kistanárai” az IKT eszközöket, illetve hogyan segítik, segíthetik a tanárjelölteket az innovatív módszerek és a digitális technológiák alkalmazásában.

Leírás
Kulcsszavak
mentorálás, ikt, innovatív eszközök
Forrás