Szakdolgozatomban a magyar gyógyszer-kiskereskedelmi rendszer elmúlt 23 évét elemeztem, s lehetőségeim szerint bemutattam a különböző struktúraváltási kísérleteket. Az 1991-es gyógyszerimport liberalizáció eredményeképpen Magyarországra özönlő korszerű gyógyszerek tömege kikényszerítette az elavult gyógyszer-kiskereskedelmi rendszer reformját. Mivel az állam ekkor sem rendelkezett megfelelő anyagi erőforrásokkal, hogy a gyógyszer-kiskereskedelem modernizációját finanszírozza, úgy döntött, hogy a piacosítás egy sajátos módjával oldja meg kínzó finanszírozási problémáit. Az ott dolgozó gyógyszerészeknek tette lehetővé az addig állami tulajdonban lévő patikák privatizációját. 1994-re kialakult egy új gyógyszer-kiskereskedelmi rendszer az un. etikus működési modell, ami a gyakorlatban egy szakmai végzettségen alapuló és a földrajzi-demográfiai szempontok alapján meghatározott, erős belépési korlátokkal rendelkező piacként működött. A rendszer problémái a 2000-es évek közepére nyilvánvalóvá váltak mindenki számára. Krónikus tőkehiány, a megtermelt haszon felélése, a folyamatos fejlesztések elmaradása, a modern fogyasztói igények ki nem elégítése kritikus szintet ért el, s mivel a „kvázi-monopolhelyzetben” létező gyógyszer-kiskereskedelmi rendszer képtelen volt ezen kihívásokra hatékonyan reagálni, az aktuális kormányzatot ismét lépéskényszerbe került. Ennek eredménye volt a 2007-es patikaliberalizáció. Költségvetési fedezet ezúttal sem volt, ezért megszűntették a gyógyszerészek monopolhelyzetét, s ezzel kívánták megnyitni az utat a gyógyszer-kiskereskedelmi üzletben jó lehetőséget látó, invesztálni kívánó nem szakmai befektetők előtt. Mellesleg megszüntették a demográfiai-földrajzi patikaalapítási korlátokat, illetve bizonyos vény nélkül is kapható készítmények vonatkozásában, a patikai árusítás monopóliumát is. Ez a 2010-ig tartó folyamat sem tartozott a gyógyszer-kiskereskedelmi piac sikertörténetei közé, igaz nem kedvezett ennek a gazdasági környezet alakulása sem. Nem sikerült megoldani a tőkehiány és a finanszírozás kérdéseit sem. 2010-re óriási szállítói tartozásokkal rendelkező, többségében veszteséggel vagy rendkívül alacsony haszonnal dolgozó patikák jellemezték a magyar gyógyszerpiacot. A 2010-ben hatalomra kerülő új kormány szakított elődjei modernizációs céljaival, s központba a biztonságos gyógyszerellátási rendszer kialakítását helyezte. A „biztosítani minden magyar állampolgárnak a gyógyszerhez jutás lehetőségét” elv nem fogalmazza meg célként a minél magasabb szolgáltatási színvonal elérését. Ennek függvényében értelmezhetővé válik, hogy bár továbbra sincs költségvetési fedezet a rendszer modernizálására, az új kormány mégis újraértelmezi, preferálja és segíti az állam és a gyógyszerész-szakmai alapokon alapuló „kvázi-monopóliumok” tulajdonosi rendszerét.