A doktori értekezés a különböző korszakok úrvacsorai tanításának eredményeit felhasználva rámutat a Szentlélek által jelen lévő Krisztus múltat megbocsátó, jelenben örömet hozó, a jövő felé pedig reménységet keltő hatalmára. Éppen ezért az értekezés elején már úgy határozzuk meg az úrvacsorát, mint amelyben az emberi idő megjelenik. Az úrvacsora arról is biztosít bennünket, hogy a feltámadt Krisztus örökkévalóságából eredően felette áll az időnek és az úrvacsorában ennek az örökkévalóságnak az előízét adja nekünk. A különböző történelmi időszakoknak ugyan eltérő kérdéseik és problémafelvetéseik voltak, de mindegyik a maga értelmezésével hozzájárult az úrvacsora tanításának formálódásához. Kutatásunk kezdetén a bevezető fejezetben felvetjük az úrvacsorát érintő legsúlyosabb kérdéseket, és azokat az idővel küzdő ember látószögébe helyezzük, meghatározva ezzel a tematikus vonalvezetés módszerét. Az első fejezetben az utolsó vacsora páska jellegét vizsgáljuk. Érvek és ellenérvek teológiai következtetései arra mutatnak, hogy az emlékezés mellett az eszchatológiai várakozás mind a páskán, mind az utolsó vacsorán előtérbe került. Ezáltal még hangsúlyosabbá válik az úrvacsorában Krisztus szabadításának a fontossága. Ily módon az utolsó vacsora azt fejezi ki, hogy a keresztyén ember folyamatosan úton van a pusztulásból az új teremtés felé. Így mind a páska, mind az utolsó vacsora egyszerre lehetett emlékezés és előretekintés. Valamennyiszer részesedünk az úrvacsorában, emlékezünk Krisztus szabadítására és újra átéljük azt. Az első századok keresztyénei minden vasárnap Krisztus feltámadására emlékeztek és így ünnepelték az úrvacsorát. A feltámadott Krisztussal való találkozás mindig ünnepet jelentett. De ennek a találkozásnak a mibenléte számos kérdést vetett fel. Testben vagy lélekben van jelen Krisztus? Szükséges-e minden alkalommal áldozatot bemutatni? Annyi azonban bizonyossá vált ebben a korban, hogy ez a találkozás minden ember életét döntően meghatározza. Az apostoli atyák dogmaformálása során az úrvacsora az egyház létének alapjává és végső győzelmévé vált. Az egyház ezért ad hálát Istennek, emlékezik a Krisztus áldozatára és az engedelmességre vezető Szentlelket hívja segítségül. A középkorban egyfajta titokzatosság jellemezte az úrvacsorát. Az egyház megalkotta a teljes átlényegülés tanítását, ami az úrvacsora áldozat jellegét is nagymértékben erősítette. Arra figyelmeztetik ezek a viták a mindenkori egyházat, hogy a sákramentumi jel és jelzett dolog között ne legyen hangsúlyeltolódás. Hiszen az úrvacsora sokkal inkább az Isten tette, mintsem az emberé. Ez pedig a 21. század egyházának is reménységet jelent. A reformáció alapjaiban változtatta meg az úrvacsora értelmezését. Az ember felismerhette a jegyek vétele során Isten kegyelmét, amit a Szentlélek hozott el a Jézus Krisztussal való találkozásban. A korszak legnagyobb úrvacsorával kapcsolatos teológiai tétele a kálvini „unio mystica cum Christo” tanítás. A Krisztussal való titokzatos egyesülés és találkozás által az úrvacsorában megújított szövetség válik a legnagyobb felszabadítássá és örömmé. A reformációt követő évszázadokban a közösség szerepe egyre lényegesebbé válik. A spirituális mozgalmak idején az úrvacsora közösség jellegét úgy hirdették, mint amelyben Isten felemeli az embert és boldog örvendezésre vezeti. A közösség szerepe az ökumenikus mozgalmak során is kiemelkedik. Az egyházak újra „felfedezték” az úrvacsora trinitárius értelmezését, amelyben az Atyának való hálaadás, a Fiú áldozatára való emlékezés és a Szentlélek megújító ereje rejtezik. A Szentháromság az úrvacsora során az egyház figyelmét a világgal szembeni felelősségére is felhívja. A világháborúk utáni időkben az úrvacsora emlékeztette az egyházat az újrakezdésre és az egymásról való gondoskodás krisztusi parancsára. A múlt, jelen és jövő együtt jelennek meg az úrvacsorában. Krisztus a múlt mulasztásait megbocsátja az embernek. A jelen öröme a Vele való boldog találkozásban gyökerezik. De a jegyek vételében a feltámadt Úr a jövő reménységét és a nagy vendégség előízét is az ember elé tárja. Ebben az időn átívelő találkozásban Jézus arra tanítja az egyházat, hogy merjen időtlenül cselekedni: szeretni és másokat felemelni.

The question of Lord’s Supper raised many debates during the centuries. This work wants to show the Eucharist as a personal event between the risen Christ and the human being. We used the results of large debates on the Lord’s Supper to create a special understanding. According to this view the risen Christ being presence through the Holy Spirit during eating and drinking the bread and wine and He brings the forgiveness of our past, the joy of our present and the hope of our future. Therefore the time of human being (including past, present and future) appears during the Lord’s Supper. The risen Christ has power on time, because He is eternal God, and shows the foretaste of this eternity to us. The different ages had own problems and questions. This is the way where the doctrine of Lord’s Supper had created. We strated our survey with examination of Last Supper. This paper issues a question: was Jesus’ Last Supper a Passover meal or not? Jesus announced Himself as a Passover Lamb who offered His life as a sacrifice for the whole world. If Jesus had spent Passover meal with His desciples the eschatoligical hope will come in the front. But if Jesus’ Supper was just a traditional Jewish meal it emphasizes His liberation. The Last Supper and Passover together shows back to the liberating act of God. We can feel the blessings of this liberation again and again when we participate in celebration of the Lord’s Supper. The first centuries raised up many important questions about the Eucharist. The resurrection of Christ was celebrated every Sunday through the Lord’s Supper in this age. Meeting with the risen Christ was a real feast. This meeting pointed out to question: how does this meeting happen? How should we imagine it? Does it happen bodily or spiritually? But this meeting always shapes the life of every human being. The largest debates had happened in the middle ages. There was a secret (mystic) during the celebration of Lord’s Supper. In this age there were some forerunners of the Reformation who did not accept the teaching of transubtantiation. The Church created this teaching and proclaimed that the bread and wine becomes the real body and blood of Jesus Christ. It means the teaching of real sacrifice also became strong in this age. The value of the life was not so strong and the church proclaimed God who will come and judge the sins of humanity. The Reformation and the changing of faith of Lord’s Supper came and everything had changed. The Reformation gave a new understanding of the Lord’s Supper. Not the priest but God is the only one who acts during the Supper. The grace of Christ was emphasized which comes through the Holy Spirit. The human beings understood: God is graceful and this grace comes to us in the bread and wine. The main point of this era was the union with Christ. He is with us and this is good news to everyone. God will come and judge but the same God before doing this came and saved the humanity. The role of community became stronger the centuries after the Reformation. During the spiritual movements the Lord’s Supper created a new community between humans and God. This community also important in the time of Ecumenical movement when the churches look for a common ground however the practice and understanding of Lord’s Supper separates them. But they recognized during this movement again the Trinitarian understanding of Eucharist. The thanksgiving to the Father, the remembrance of the Son, and the renewing of the Spirit are together and they come and work for us. This Holy Trinity pays the attention of church for the responsibility of humanity. Sharing the bread and wine shows the way how the church has to take care of humanity. Past, present and future: all of them appear in the Lord’s Supper. Christ have found our past and gives us back as forgiven past. He calls us to live the present with Him in joy. This meeting with Christ offers us a new possibility and gives a new start. Christ pormises a happy future to His church and He shows the piece of eternity during the Supper. He teaches us to act eternal things in earthly life: He teaches us to love and lift others up