Európában, s főként a Nyugat és Észak-Európai régiók országaiban az 1980-as évektől kezdődően drámai mértkében csökken a madárfajok populációinak egyedszáma, különösen a kultúrakövető fajok esetében, melynek okai elsősorban az intenzív mezőgazdaság bevezetésével járó új művelési és rendelkezési reformoknak tulajdoníthatók. Mindezen hatások különösen érvényesek a világszinten is veszélyeztetett, Európa legnagyobb röpképes madarára, a túzokra (Otis tarda). Védelméhez nélkülözhetetlen a faj ökológiai igényeinek és viselkedési jellemzőinek feltárása. A faj érzékenységének révén különösen kevés információ áll rendelkezésre a tojók kotlási magatartásáról. A hatékonyabb védelem érdekében azonban fontos megismerni a költés során fellépő viselkedési formákat, melyek egyfajta válaszreakciói a környezeti tényezőknek, s közvetett okozói egy sikeres, esetlegesen sikertelen tojásköltésnek. Dolgozatom során mindennek értelmében a túzok tojók kotlási idejének intervallumában történő aktivitásának vizsgálatára korlátozódtam, mely a fészektől való eltávolodás mértékéről, intenzitásáról és gyakoriságáról informált. Az eredményekből képet kaptunk a túzok tojók fészektől való eltávolodásának átlag, valamint szélső értékeiről, mindemellett kirajzolódott egy általános kotlási otthonterület is. Az eredményeknek a gyakorlati természetvédelembe átültetve látom elsősorban hasznosságát. A tojásmentések, vagy esetleges fészkek felderítésében könnyűszerrel lehet spekulálni a fészek feltételezett hollétére a tojó észlelt helyzetéből