Magyar absztrakt: Bevezetés: A sportteljesítmény meghatározásában hagyományosan a centrális tényezők – elsősorban a kardiopulmonális rendszer működése – kerülnek előtérbe, melyek vizsgálatának arany standardja a spiroergometria. Ugyanakkor az oxigénszállítás és -felhasználás perifériás komponensei, különösen a hemorheológiai tulajdonságok (vörösvérsejt-deformabilitás, aggregáció, vér- és plazmaviszkozitás) egyre nagyobb figyelmet kapnak, mint a teljesítményt befolyásoló tényezők. Célkitűzés: A vizsgálatok célja kettős volt: egyrészt a hemorheológiai paraméterek és a spiroergometriás mutatók közötti kapcsolat feltárása különböző edzettségi szintű populációkban, másrészt annak vizsgálata, hogy egy strukturált, 12 hetes core tréningprogram milyen hatással van a perifériás hemorheológiai jellemzőkre és a teljesítménydiagnosztikai paraméterekre. Módszerek: A kutatás két fő részből állt. Az első vizsgálatban állóképességi sportolók és nem sportoló kontrollszemélyek összehasonlítása történt spiroergometriai vizsgálatokkal (VO₂max, ventilációs küszöbök, RER) és részletes hemorheológiai mérésekkel. A második vizsgálat során egy 12 hetes, napi rendszerességű, funkcionális elemeket tartalmazó core tréningprogram hatását elemeztük, mely magában foglalta a mobilizációs, légzésmechanikát támogató és progresszív törzsizom-erősítő gyakorlatokat. A beavatkozás előtti és utáni állapotot komplex teljesítménydiagnosztikai és laborparaméterek segítségével értékeltük. Eredmények: Az állóképességi sportolók kedvezőbb hemorheológiai profillal rendelkeztek, amely jobb mikrokeringési adaptációra utal. Szignifikáns összefüggések voltak kimutathatók egyes hemorheológiai paraméterek és a spiroergometriás teljesítménymutatók között, ami alátámasztja a perifériás tényezők szerepét az oxigéntranszport hatékonyságában. A core tréning intervenció hatására javultak bizonyos hemorheológiai mutatók, ami arra utal, hogy nem kizárólag klasszikus állóképességi edzés képes befolyásolni a mikrokeringési rendszert. Következtetések: Eredményeink alátámasztják a „hemorheológiai fittség” koncepcióját, és rámutatnak arra, hogy a sportteljesítmény komplex értelmezéséhez a centrális és perifériás komponensek integrált vizsgálata szükséges. A hemorheológiai paraméterek potenciális biomarkerként szolgálhatnak az edzésadaptáció monitorozásában, és új perspektívát nyithatnak a teljesítménydiagnosztikában.

Angol absztrakt: Background: Exercise performance has traditionally been interpreted through central determinants, primarily reflecting cardiopulmonary function, with spiroergometry considered the gold standard assessment method. However, peripheral factors of oxygen transport and utilization, especially hemorheological properties such as red blood cell deformability, aggregation, and blood and plasma viscosity have gained increasing attention as potential contributors to performance. Objectives: The aims of the present work were twofold: (1) to investigate the relationship between hemorheological parameters and spiroergometric indices in populations with different training status, and (2) to evaluate the effects of a structured 12-week core training program on hemorheological characteristics and performance-related variables. Methods: The research consisted of two main parts. In the first study, endurance-trained athletes were compared with non-athlete controls using spiroergometric measurements (VO₂max, ventilatory thresholds, respiratory exchange ratio) alongside detailed hemorheological assessments. In the second study, the effects of a 12-week, daily, functionally oriented core training program were analyzed. The intervention included mobility exercises, breathing-supportive techniques, and progressive trunk-strengthening elements. Pre- and post-intervention assessments were performed using comprehensive performance diagnostics and laboratory measurements. Results: Endurance athletes demonstrated a more favorable hemorheological profile, indicating enhanced microcirculatory adaptation. Significant associations were observed between selected hemorheological parameters and spiroergometric performance indices, supporting the role of peripheral factors in oxygen transport efficiency. The core training intervention resulted in improvements in specific hemorheological variables, suggesting that adaptations of the microcirculatory system are not exclusively induced by traditional endurance training. Conclusions: These findings support the concept of “hemorheological fitness” and highlight the importance of integrating central and peripheral components in the evaluation of exercise performance. Hemorheological parameters may serve as potential biomarkers for monitoring training adaptations and could provide a novel perspective in performance diagnostics.