Az egyik leggyakoribb és legkomplexebb személyiségzavar a borderline személyiségzavar, amely fontos szerepet játszott abban, hogy a 2000-es években a Sématerápia megszülessen. A benne szenvedő páciensek érzelmileg labilisak, emberi kapcsolataik nehézkesek, jellemző rájuk a krónikus ürességérzés, az önsértő magatartás és a dühkitörések. A kezelésüket nehezíti, hogy a rájuk jellemző tünetek mélyen, patológiás pszichostruktúrából erednek, melyeket a gyermekkori traumás élmények, kóros családi háttér és a genetikai prediszpozíció közösen alakítanak ki. A farmakológiai kezeléstől inkább a tünetek tompítását várhatjuk, amíg tartós eredményt jelenlegi ismereteink szerint pszichoterápiával lehet elérni. A sématerápia elsősorban kognitív hagyományokra épül, azt túl is haladja, mivel az analitikusokra jellemző módon, nagyobb hangsúlyt fektet a gyermekkori élmények, traumák és betöltetlen érzelmi alapszükségletek pszichopatológiában betöltött szerepére. A sématerápia elméleti alapjait és hatékonyságát általánosan a személyiségzavarok, valamint a borderline személyiségzavar kezelésében egyre több adat bizonyítja, de további vizsgálatok szükségesek.