Az évjárat hatása néhány rizsgenotípus agronómiai tulajdonságaira

Abstract

Magyarország területének döntő hányada mezőgazdasági művelésre alkalmas, így hazánk „agrár országnak” tekinthető. A szántóterület 85%-án viszont, csak 5 növény található: búza, kukorica, napraforgó, őszi/tavaszi árpa és repce. Ez alapján a vetésforgó egyre jobban beszűkül, ami akadályozza a hatékony termelés lehetőségét. Ezen probléma miatt fontos más növények bevonása a vetésszerkezetbe. Természeti adottságaink is megfelelőek a mezőgazdaság számára, de az ország talajtípusai között nagy különbségek tapasztalhatók. Sajnos a termőterület nagy részén gyengébb minőségű talajok találhatók. Ezeken a területeken olyan növényeket kell bevonni a termelésbe, amelyek a talaj minőségére kevésbé érzékenyek. Sós, szikes, magas agyagtartalmú talajon is termeszthető növény például a rizs. A rizs (Oryza sativa) harmadik legnagyobb jelentőségű gabonaféle a világon. Egyéves növény, a pázsitfűfélék (Graminaceae) családjába és az Oryza nemzetségbe tartozik, de alaktani és biológiai sajátosságai alapján sokban különbözik a többi gabonafélétől. Vetésterülete a világon 160 millió hektár. A rizs géncentruma Délkelet-Ázsia, a mai napig ezeken a területeken termelik a rizs 90-95%-át. 2014-ben a hántolatlan termésmennyiség körülbelül 744-745 millió tonna volt, a termésátlag 3-4 t/ha. A Kárpát-medencében a rizstermesztés a török korban kezdődött. A törökök kiűzése után a Temes megyébe betelepített olasz családok termesztették. Az első állami rizstelepet 1884-ben Bácskában építették. A tudományos rizstermesztés 1933-ban kezdődött Szegeden. Herke Sándor, Obermayer Ernő és Somorjai Ferenc megállapították a rizs hazai termesztésének földrajzi és talajtani feltételeit és 103 külföldi fajtából kiválasztották azt, amelyik a leginkább alkalmazkodott adottságainkhoz. Ezek után a termőterület folyamatosan nőtt, 1955-ben vetésterülete meghaladta az 50 000 ha-t. Az 1970-es években kezdték el a rizstelepek technológiai korszerűsítését és a ’60-as évektől nemesített hazai fajták használatát. A rendszerváltás után a rizs termőterülete drasztikusan lecsökkent, ma már csak 3 000 ha-on termesztik. A termesztéstechnológia és a fajták a legkorszerűbbek, így a termésátlag 3-4 t/ha, ezáltal a hazai szükségletek 15%-a van biztosítva csupán. Témaválasztásom alapja az volt, hogy dédnagypapám rizsagronómusként dolgozott, így sokat hallottam arról, hogy a rizs termesztése egyáltalán nem egyszerű. Ez sajnos máig így van, nagyon sok tényező befolyásolja az eredményes termesztést. Dolgozatomban a 2015-ös és 2016-os évjárat néhány rizsfajtára gyakorolt hatását elemzem. Vizsgálataimat Kisújszálláson, a Nagykun 2000 Mg. Zrt. területén végeztem. A gazdaság kiemelt figyelmet fordít a rizstermesztésre, 1500 ha berendezett rizsteleppel rendelkeznek, amiből évente 800-900 ha a bevetett terület, amin 6-7 fajtát termesztenek, így a hazai termés 50 %-a itt terem. A termésátlaguk 4,5-5 t/ha. Megfigyelésemet és vizsgálataimat a 2015-ös évben 6 fajtán kezdtem el. Ezek között volt 4 magyar nemesítésű fajta: M-488, Janka, Dáma és Karola fajtajelölt (későbbiekben Karola fj.) és 2 olasz fajta a Mirko és Pato. Vetés után minden fajtában 3 db 1 négyzetméteres mintaterületet jelöltem ki, melyekben a növények fejlődését a tenyészidőszak során végig nyomon követtem. Feljegyeztem az elvégzett agrotechnikai műveleteket, a növény fenológiai fázisait, valamint 4 különböző időpontban a növénymagasságokat is megmértem. A tenyészidőszak végén a mintaterületeket külön-külön takarítottam be, ezután megszámoltam a négyzetméterenkénti bugaszámot, a bugánkénti szemszámot, illetve megmértem az ezerszemtömeget és a termésmennyiséget. 2016-ban megfigyeltem ugyanezeket a magyar fajtákat, viszont a gazdaság változó fajtahasználata miatt az előző évi olasz fajtákat már nem termesztették, ezért ezek helyett két új, szintén olasz fajtát figyeltem meg, a Maratellit, valamint a Nembot. Vizsgálataim szintén ugyanazok voltak a fajtákban kijelölt 4 db mintaterületen, mint 2015-ben, kiegészítve a tenyészidő elején tapasztalható csírapusztulás megfigyelésével, amit a csíranövények megszámolásával végeztem el. Megállapítható, hogy a különböző évjáratokban más és más a legnagyobb termésmennyiséget hozó fajta, amit leginkább az időjárás befolyásol. Ehhez eltérő igényű fajták használatával lehet megfelelően alkalmazkodni, ezért a termesztőknek érdemes minden tenyészidőszakban több, különböző genotípusú fajtát is használniuk, így biztosítva a tervezett termésmennyiség elérését. Sajnos a hazai nemesítői tevékenység hanyatlása miatt a külföldi fajták előre törése várható.