Greenpeace kontra Almásfüzitő
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
2010 októberében Magyarország történetének eddigi legnagyobb ökológiai következményekkel járó ipari katasztrófája következett be, amikor egy magántulajdonban lévő vállalat, a Magyar Alumínium Zrt. egyik tározójának gátja átszakadt, és a kizúduló folyékony vörösiszap elöntötte a környező településeket. Sehol a világon máshol nem következhetett volna be ilyen jellegű katasztrófa egy gátszakadás miatt, hiszen a legtöbb helyen már régen áttértek a veszélytelenebb száraz technológiára. A katasztrófa nem csak azért döbbenetes mert 10 ember halálát okozta és jelentős gazdasági kár keletkezett, hanem mert hosszú távú környezeti és egészségügyi hatásai egyelőre felmérhetetlenek. Különösen nyomasztó szembesülni azzal a ténnyel, hogy ez a katasztrófa nem volt elkerülhetetlen, hiszen nem valami rendkívüli természeti csapásról van szó ami kivédhetetlen,sokkal inkább köszönhető az emberi hanyagságnak, a súlyos mulasztásoknak és a felelőtlenségnek. E globálisan is példa nélkül álló katasztrófahelyzet rendkívüli kihívás elé állította a kormányt és a lakosságot. A kormány a katasztrófa bekövetkezése után azonnal elrendelte az országban működő valamennyi vörösiszap-és zagytározók soron kívüli helyszíni hatósági ellenőrzését, és a felelősség feltárása, valamint a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozása céljából országos vizsgálóbizottság felállításáról döntött. A Bizottság véleménye szerint a vörösiszap-tározó engedélyezésében és ellenőrzésében részt vevő összes hazai hatóság hibázott, és a baleset megtörténte olyan szabályozási anomáliákkal is összefüggésbe hozható, amelyek az uniós joganyag nem teljes körű átvételéből és helytelen alkalmazásából adódnak.A katasztrófa után napvilágra került információk alapján derült ki, hogy a legnagyobb környezeti kockázatot a Duna árterületének közvetlen szomszédságában lévő almásfüzitői lerakók jelentik.A Greenpeace Magyarország Egyesület azért választotta figyelemfelkeltő kampányuk célpontjául az almásfüzitői tározót, mert szerintük az egyik legveszélyesebb ipari szennyezőforrás a Duna magyarországi szakaszán. Tudomásukra jutott, hogy a Tatai Környezetvédelmi Zrt. az almásfüzitői vörösiszap-tározóba évek óta – és a jelenlegi engedélyük alapján 2015-ig. –veszélyes és nem veszélyes hulladékok tömkelegét szállíthatja, ami véleményük szerint ellentmond a fenntarthatóság elveivel, és veszélyezteti a környezetet. A Greenpeace által felkért neves jogász szakértők szerint a felügyelőség szinte az ügyben kiadott összes engedélye, határozata valahol hibás, több hazai és uniós jogszabállyal is ellentétes, pontatlan vagy fizikai lehetetlenségeket engedélyez. A cég nem veszélyes anyagokra használt tározóba komposztálás fedőnév alatt vörösiszap és a legkülönbözőbb veszélyes anyagok összekeverését végzi, ezért nemzetközi hulladékgazdálkodási szakértőt kért fel, hogy értékelje a tározóban zajló tevékenységet, majd levélben fordult az illetékes zöldhatósághoz, hogy függessze fel a cég engedélyét és rendelje el annak felülvizsgálatát, sikertelenül. Végül kezdeményezésükre a környezetügyért felelős államtitkár, a vidékfejlesztési miniszter utasítására 2011 októberén elrendelte a Tatai Környezetvédelmi Zrt. 2010. április 22-i engedélyének és az engedély kiadási körülményeinek soron kívüli vizsgálatát, melyet az illetékes felügyelőség - az érintett szakhatóságokat bevonva – műszaki és eljárási szempontból lefolytatott, ám semmilyen szabálytalanságot nem talált. A Greenpeace nem adta fel a harcot, szakértői talajmintát vett, vetetett, majd amikor úgy gondolta kellő bizonyíték áll a rendelkezésükre a szennyezés tényét illetően, nem halogatta tovább a dolgot, és a győri Városi Ügyészséghez fordult.Mivel az Ügyészség az indítványt nem találta megalapozottnak, és ezzel kimerítve a magyar állam által biztosított lehetőségeket (hatóság, zöld ombudsman, ügyészség), végül jogi panaszt nyújtott be az Európai Közösségek Bizottsága felé, a közösségi jog teljesítésének elmulasztása ügyében. Bevezetőben elmondottak alapján számos kérdés fogalmazódik meg bennem. Vajon mit tesz, vagy nem tesz a magyar kormány annak érdekében, hogy a jövőben soha ne forduljon elő hasonló baleset? Hogyan engedhető meg, hogy emberi sorsok pecsételődjenek meg azáltal, hogy a közvetlen környezetükben zajló ipari tevékenységek nem kellő elővigyázatossággal és óvatossággal folynak? Megfelelnek-e a hazai jogszabályok az uniós irányelveknek, megfelelő a hatósági ellenőrzés és engedélyezés? Hova vezet a környezetvédelmi intézményrendszer legyengítése, a környezetvédelmi civil szervezetek támogatásának csökkentése? Dolgozatomban ezekre a kérdésekre keresem a választ.