Az 1856-os Neander-völgyben felfedezett maradványok után a paleoantropológia tudománya jelentős fejlődésnek indult. Egyesek szerint ehhez az évhez köthető a szakterület születése. A faj tárgyalása rengeteg ellentétet szült és szül, melyek közül csak néhányban sikerült napjainkig egyetértésre jutni. Még maga az is vita tárgya egyelőre, hogy egyáltalán a neandervölgyi ember egy önálló faj-e, vagy egy alfaja csupán a H. sapiens-nek, noha fajként többen hivatkoznak rá. Kérdéses az is, hogy a H. neanderthalensis populáció teljes egészében kihalt-e, vagy az Európában újonnan megjelenő emberfélék csoportjaiba asszimilálódott. A keményszöveteken (csontok, fogak) kívül más testi maradvány nem maradt ránk a neandervölgyiek korszakából. A közelmúltban kezdtek el egyre többet és egyre részletesebben foglalkozni a neandervölgyi fogazattal és annak sajátságaival. Egyrészt összehasonlításképpen a H. sapiens fogazatával, másrészt a fogakban és a fogakon rejlő információk alapján a kutatók már sok mindenre tudnak következtetni az adott egyed életével kapcsolatban. Kardinális felismerések forrása a neandervölgyi fogazat morfológiai vizsgálata, melyet legtöbbször a H. sapiens fogazatával vetnek össze különféle tanulmányokban, jelezve, hogy több tízezer év alatt mennyit képes fejlődni a szájüreg ezen része.