Az anti-β2-glikoprotein-I ellenanyag véralvadásban betöltött szerepe és kölcsönhatása ligandumával

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Az antifoszfolipid szindróma olyan autoimmun betegség, melyben az artériákat, vénákat vagy kisereket érintő trombózis, illetve terhességi szövődmények alakulhatnak ki, és a tünetek kóroki összefüggésben állnak a betegségben megjelenő keringő antifoszfolipid auto-ellenanyagokkal (aPL). Munkánk fő célkitűzése az antifoszfolipid szindróma molekuláris kórélettanának tanulmányozása volt a betegség központi antigénjének, a β2-glikoprotein-I-nek és a vele reagáló ellenanyagnak, az anti-β2-glikoprotein-I-nek az élettani és kórélettani szerepét vizsgáló molekuláris biológiai és funkcionális vizsgálatokkal. A vizsgálatainkhoz APS-es betegek szérumából tisztítottunk anti-β2-glikoprotein-I-et, illetve egészséges donoroktól nyert plazmából β2-glikoprotein-I antigént. A preparátumokat trombingenerációs tesztben vizsgáltuk, illetve vizsgáltuk az ellenanyag és a liganduma közötti kötéserősséget. Az anti-β2-glikoprotein-I késleltető hatást fejtett ki a trombingenerációra, azonban a trombingenerációt fokozta, ami a lupusz antikoaguláns jelenségének felel meg, miszerint in vitro gátló in vivo viszont prokoaguláns hatást fejt ki az ellenanyag. A prokoaguláns hatást sikerült hozzárendelnünk a véralvadás intrinszik az antikoaguláns hatást pedig az extrinszik útvonalához. A β2-glikoprotein-I mind nyitott, mind zárt konformációban erős kötést mutatott ellenanyagával, a kettő között szignifikáns különbség azonban nem adódott. A β2-glikoprotein-I erős kötést alakított ki heparinnal is, melyben szintén nem volt küldönbség a nyitott és a zárt konformáció között. Eredményeink rávilágítanak annak fontosságára, hogy az aPL-ek által kialakított paradox hatás két ellentétes mechanizmus együttes megjelenésének eredménye.


Antiphospholipid syndrome is an autoimmune disease in which thrombosis or pregnancy complications affecting the arteries, veins or small vessels can develop, and the symptoms are pathologically related to circulating antiphospholipid auto-antibodies (aPL). The main objective of our work was to study the molecular pathophysiology of antiphospholipid syndrome by investigating the physiological and pathophysiological role of the central antigen of the disease, β2-glycoprotein-I, and its reactive antibody, anti-β2-glycoprotein-I, by molecular biological and functional studies. For our studies, we purified anti-β2-glycoprotein I from serum of APS patients and β2-glycoprotein-I antigen from plasma of healthy donors. The preparations were used in a thrombin generation assay and the affinity between the antibody and its ligand was tested. Anti-β2-glycoprotein-I had a delaying effect on thrombin generation, but enhanced thrombin generation, consistent with the lupus anticoagulant phenomenon of an antibody having an inhibitory effect in vitro but a procoagulant effect in vivo. The procoagulant effect was attributed to the intrinsic pathway of coagulation and the anticoagulant effect to the extrinsic pathway. β2-glycoprotein-I showed strong binding to its antibody in both open and closed conformations, but no significant difference was found between the two. β2-glycoprotein-I also formed strong binding with heparin, with no difference between the open and closed conformations. Our results highlight the importance that the paradoxical effect exerted by aPLs is the result of the coexistence of two opposing mechanisms.

Leírás
Kulcsszavak
β2GPI, anti-β2GPI, antifoszfolipid szindróma, antiphospholipid syndrome
Forrás