Amit biztosan tudunk az őzzel kapcsolatban, hogy az agancsminőségét alapvetően az élőhely határozza meg, a genetikai szerepe jelenleg nincs bizonyítva. Az agancs nagyságára nagy hatással van a téli időjárás. Ha a bakok télen nem jutnak elegendő táplálékhoz, akkor gyengébb agancsot növesztenek. Egy enyhe, hó mentes tél nem eredményez fajsúlyos agancsokat. Látszatra szépek, mutatósak, de „ritkák” az agancsok nincs bennük súly. Ezeknek az agancsoknak a vendégvadászok örülnek, hiszen „kevés” pénzért látszólag nagy trófeát lőnek. Hiányoznak azok az elemek, amiket egy hidegebb zordabb tél esetén felvesznek. Hiszen az enyhe tél esetén az őzek szívesebben fogyasztják a friss zöld vetéseket, hajtásokat, mint a szemestakarmányt pontosabban előnyben részesíti azokat. A hosszabb hóborítottság esetén, pedig rá van kényszerülve a szemestakarmányok, jelen esetben a számukra kint hagyott lábonálló kukoricaára. Megfigyeléseim alapján így egy agancs 50-70g-mal is több lehet és ezek a grammok a mérlegeléskor több százezret is jelenthetnek. Tehát a legfontosabb tényezők az élőhely, takarmány/takarmányozás és az időjárás. Fontos a lábon hagyott vadföldek létesítése. A bakokat lehetőleg a teljesítőképességük csúcsáig meg kell tartani és csak ezután hasznosítani őket. Egyes szakirodalmak és saját megfigyeléseim szerint is a bakok a kor előrehaladtával koponyára raknak vissza, azaz a fejben van a súly nemcsak az agancsban.