A XVIII. század folyamán az európai filozófiában és esztétikában jelentős fordulat következik be: a filozófiai gondolatok radikalizálódása és a világ értelmezésében korábban biztosnak vélt elméletek megkérdőjelezése új irodalmi kifejezési formákat kíván. A magyar felvilágosodás irodalmában a Bessenyei-életműre a legjellemzőbbek ezek a változások. Filozófiájának, irodalmi és nyelvi programjának része az új prózai műfajok kipróbálása, amelyeket koncepciójának és egyéniségének megfelelően alakít. Első alkotói korszakát a rövid műfajok jellemzik: az esszé, a dialógus, a levél, a röpirat. A vegyes műfajú írásokat összefogó kötet és a „polgári dráma" érdekes magyar nyelvű változatait valósítja meg. Az időskori próza kevésbé változatos műfaji szempontból. Regénye, társadalombölcseleti prózája, történetírása, a személyes irodalom sajátos műfajában készült művei gondolkodása „summájának" megfogalmazását kísérelik meg. A műfaji kísérletek között sajátos szerepet kapnak a más szövegek függésében létrejövő írások: a bevezetők, az ajánlások és a jegyzetek. Bessenyei György Összes művei kritikai kiadásának tizedik kötete megjelenése után érdemes elgondolkodni az életmű egészét érintő kérdéseken. Ilyen problémakört jelent a prózai írások műfajának kérdése, amelyet a könyv fejezetei bemutatnak.