A kommunizmus cenzúrája alatt szinte lehetetlennek bizonyult a rendszert nyíltan bíráló tartalmak közlése. Bacsó Péter ‘A tanú’ című filmje mégis képes volt egyes aspektusaiban megkritizálni a rendszert, azonban ezt olyan formában kellett tennie, ami még nem lehetetleníti el a film megjelenését. Ehhez bizonyos feltételeket el kellett fogadnia a kultúrpolitika felelőseitől. A kérdés azonban az, hogy ezen megalkuvás következtében nem sérült-e az üzenete és hogy tud-e relevanciát felmutatni? Bacsó Péter filmjét számos kritika érte emiatt a kompromisszum miatt, azonban jó néhány kulturális elemet, kritikát és aspektust meg kell vizsgálnunk ahhoz, hogy egyértelműen ki lehessen jelenteni, hogy a ’A tanú’ hordoz-e és ha igen, akkor milyen értékeket, üzeneteket képes hordozni az állami cenzúra ellenére. A dolgozat fő állítása az lenne, hogy legyen szó akár klasszikus értelmében vett diktatúrákról, autoriter rendszerről vagy bármely a hatalom/állam által elnyomott társadalomról, kultúráról, ha alkotóként van egy olyan kritikai üzenetünk melyet át szeretnék adni akkor azért igenis érdemes minden követ megmozgatni ahogy Bacsó Péter is tette. Bár lehet szükség lesz kompromisszumokra, de ha nem sérül lényegét tekintve az üzenetünk, amit át szeretnénk adni, akkor élni kell minden lehetőséggel.