Az ember és környezete közötti kapcsolatban a vizuális információ nagyon fontos, ugyanis az információk több mint kétharmada vizuális formában ér bennünket így nem meglepő, hogy napjainkban egyre jelentősebb szerepet kap a számítógépes képfeldolgozás. Kezdetekben a számítógép csupán munkaeszköz volt, az adatok megjelenítése pedig csak papíron volt lehetséges. Az 1990-es években a számítástechnika robbanásszerű fejlődésen ment át. Ez nyitott lehetőséget arra, hogy otthoni számítógépeken megjelenhessenek látványos audio-vizuális oktatófilmek, bemutatóanyagok, reklámfilmek, amelyek sokféle multimédiás eszközt használnak fel. Napjainkra, a fejlődés következtében önálló művészeti formává alakult a digitális –két- vagy háromdimenziós – alkotások létrehozása számítógéppel. A digitális képek tárolása és hálózati továbbítása igen erőforrás igényes, ha azt abban a formátumban tesszük, ahogy a kép a digitalizálás során létrejött. Ezért már kezdetben felmerül az igény, az adatatok lehető legkisebb helyen való tárolására, a kép minőségének romlása nélkül. Ennek a problémának a megoldására igensokféle válasz született, és születik napjainkban is. A digitális képeket tömörítő algoritmusok legfontosabb jellemzője hogy mekkora az általa elérhető tömörítés aránya van-e adatvesztés és ha igen akkor mekkora, és mennyi idő alatt képes az algoritmus a képek betömörítésére, illetve kicsomagolására. A számítógépes processzorok gyors fejlődése új lehetőségeket nyitott a képtömörítés előtt, hiszen azok az algoritmusok, amelyek régebben célhardver nélkül több percig futottak, most egy-két másodperc alatt eredményt szolgáltatnak bármely otthoni számítógépen. Szakdolgozatomban az egyik legismertebb képformátumot a JPEG képformátumot és annak változatait, valamint tovább fejlesztett változatát szeretném bemutatni, mint az egyik legsikeresebb választ a digitális képtömörítés problémáira.