Háttér: A pitvarfibrilláció (PF) növekvő incidenciájával, magas prevalenciájával és mortalitásával egyre nagyobb terhet ró az egészségügyi ellátórendszerre. Jelenlétében a stroke kockázata megnő, így az antikoaguláns kezelés szerepe kulcsfontosságú ezen betegek körében. Továbbá, a PF a patomechanizmus átfedő elemeinek és a mindkét kórkép esetén gyakran előforduló társbetegségeknek köszönhetően gyakran társul egy másik magas morbiditású és mortalitású kardiovaszkuláris „pandémiával”, a szívelégtelenséggel (SzE). A két kórkép esetén a „big data” elemzés a betegség kezelésének országos gyakorlatára, illetve a betegség lefolyására vonatkozóan fontos adatokat szolgáltathat. Magyarországi adatok ezen két kórkép esetén korlátozott számban lelhetőek fel az irodalomban. Célkitűzés: Munkánk során reprezentatív hazai adatok gyűjtését tűztük ki célul pitvarfibrillációra és szívelégtelenségre vonatkozóan. Módszerek 1: Kutatásunk első felében a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatbázisában 2011. január 1.-2016. december 31. között olyan PF-ban szenvedő betegeket kerestünk, akiknél a tromboembóliás profilaxis K vitamin antagonista (KVA) vagy direkt orális antikoaguláns (DOAC) kezeléssel történt. Eredmények 1: Összesen 144 394 beteget vontunk be vizsgálatunkba, amelyből 129 925 beteg esetén történt KVA-val és 14 469 esetén DOAC-cal a stroke profilaxisa. 28%-os összmortalitási rizikó csökkenés igazolódott DOAC terápia alkalmazása esetén. A terápia korai fázisában 39%-os, míg az utánkövetés második évében 13%-os volt a DOAC-ok KVA-kal szembeni mortalitási rizikót csökkentő hatása. A DOAC-ok nemtől és korcsoporttól függetlenül előnyösebbnek bizonyultak a KVA-kal szemben. A 60 év alatti korcsoportban (HR = 0,47; 95% CI, 0,35-0,62, P<0,001), nők esetén a terápia első féléve során (HR = 0,57; 95% CI, 0,52-0,62, P<0,001), illetve az alacsonyabb tromboembóliás (0-1 CHA2DS2-VASc pontszám, HR = 0,51; 95% CI, 0,35-0,75, P=0,001) és vérzéses rizikójú (0-1-es vérzéses rizikó, HR = 0,49; 95% CI, 0,33-0,75, P=0,001) betegcsoportokban volt a legkifejezettebb a DOAC-ok mortalitási rizikót csökkentő hatása. Konklúziók 1: Nonvalvuláris eredetű pitvarfibrilláció esetén a DOAC kezelés szignifikáns mértékben csökkenti a mortalitást a terápia korai és késői fázisában egyaránt, nemtől és korcsoporttól függetlenül. A DOAC-ok alkalmazása kifejezetten előnyös a terápia korai fázisában, a fiatalabb korcsoportban, a nők esetén, valamint az alacsonyabb tromboembóliás és vérzéses rizikójú betegcsoportokban. Módszerek 2: Kutatásunk második felében a NEAK adatbázisát felhasználva a 2015. január 1.-2021. december 31. közötti időszakban PF-ban és SzE-ben egyaránt szenvedő betegek adatait elemeztük. Vizsgáltuk a két kórkép megjelenési sorrendjének előfordulási gyakoriságát, a második kórkép megjelenéséig eltelt időt, illetve a megjelenési sorrend hosszútávú mortalitással való összefüggését. Eredmények 2: 109 075 beteg felelt meg bevonási kritériumainknak. 29 937 esetben jelentkezett PF-t követően a SzE (PF → SzE), 38 171 betegben alakult ki SzE után a PF (SzE → PF), és 40 967 beteg esetén derült fény a PF-ra és SzE-re egyidőben (PF és SzE egyidejűleg). PF → SzE medián 6 hónapot követően jelent meg, míg SzE → PF medián 10 hónap alatt alakult ki. A medián túlélés PF → SzE esetén 46 hónap, SzE → PF-ban 38 hónap, míg a PF és SzE egyidejű felfedezése esetén 21 hónap volt. A SzE → PF, valamint a PF és SzE egyidejűleg betegcsoportban 5%-kal (HR=0,95, CI 0,93-0,97), valamint 16%-kal (HR=0,84, CI 0,82-0,85) magasabb mortalitási rizikó igazolódott a PF → SzE betegcsoporthoz viszonítva (P<0,0001). Konklúziók 2: Megállapítottuk, hogy a PF és SzE megjelenésének sorrendje prediktív a túlélésre. A már PF-ban szenvedő beteg esetén ritkábban alakul ki és rövidebb időben belül jelenik meg a SzE, a prognózis kedvezőbb. A már SzE-ben szenvedő beteg esetén gyakrabb alakul ki és hosszabb idő elteltével jelentkezik a PF, esetében a prognózis kedvezőtlenebb. Leggyakrabban egyidőben kerül felfedezésre a PF és a SzE és rossz prognózissal társul.

Background: The constantly rising incidence and prevalence of atrial fibrillation (AF) poses an enormous healthcare burden. Anticoagulation in AF is essential, considering the increased risk of thromboembolism and mortality in these patients. AF is often associated with heart failure (HF) due to the common comorbidities and elements of the pathomechanism they share. Limited Hungarian data exist regarding the survival of patients treated with different types of oral anticoagulants. The potential significance of the order of presentation of AF and HF in the same patient is also unknown. Therefore, our aim was to provide representative Hungarian data on these two entities. Methods 1: The National Health Insurance Fund (NHIF) database was searched to identify patients treated with vitamin K antagonist (VKA) or direct oral anticoagulant (DOAC) as a thromboembolic prophylaxis for AF between January 1,2011 and December 31, 2016. Results 1: A total of 144 394 patients with AF treated with either a VKA (n = 129 925) or a DOAC (n = 14 469) were enrolled. A 28% improvement in 3-year survival with DOAC treatment compared with VKA treatment was shown. The mortality risk reduction with DOACs was 39% within the first 3 months, and 13% in the second year of the therapy. Mortality reduction with DOACs was consistent across different subgroups. However, younger patients (30-59 years old) initiated on DOAC therapy had the greatest risk reduction (HR = 0,47; 95% CI, 0,35-0,62, P<0,001) in mortality. Furthermore, DOAC treatment also yielded a benefit of greater magnitude in those with fewer thromboembolic (0-1 CHA2DS2-VASc score segment, HR = 0,51; 95% CI, 0,35-0,75, P=0,001) and bleeding risk factors (0-1 score segment, HR = 0,49; 95% CI, 0,33-0,75, P=0,001), and in female patients at the beginning of therapy (HR = 0,57; 95% CI, 0,52-0,62, P<0,001). Conclusions 1: Thromboembolic prophylaxis with DOACs yielded significantly lower mortality compared with VKA treatment accross different subgroups of nonvalvular AF patients. The largest benefit was shown in the early period after treatment initiation, as well as in younger patients, in female, and in those with fewer thromboembolic and bleeding risk factors. Methods 2: Patients diagnosed with both AF and HF between January 1, 2015 and December 31, 2021 were enrolled from the NHIF database. The order the two entities followed each other, and the time delay in between were registered. Median survival rates were calculated in AF → HF; HF → AF and simultaneous scenarios. Results 2: A total of 109 075 patients were enrolled: 29 937 with AF → HF, 38 171 with HF → AF, and 40 967 diagnosed simultaneously. Time delays between AF → HF and HF → AF were 6 and 10 months, respectively. The median survival was 46 months in the AF → HF, 38 months in the HF → AF, and 21 months in the simultaneous group. Patients with HF → AF, and with simultaneous presentations had 5% and 16% greater mortality risk as compared to the AF → HF sequence, with hazard ratios (95% confidence intervals) of 0.95 (0.93-0.97) and 0.84 (0.82-0.85), respectively (P<0.0001). Conclusions 2: We confirmed that the sequence of presentation of AF and HF in the same patient have significant prognostic implications. In our study the most common timing scenario was the simultaneous presentation of AF and HF, while the least frequent was the development of HF after AF. In AF patients HF appeared earlier and was associated with a lower mortality. In HF patients AF developed later during the course of the disease, indicating a poor prognosis. Patients diagnosed simultaneously had the wors prognosis.