Minden augusztus egy új kezdet. Nemcsak új tanévet nyitunk ilyenkor, hisz még nem nagyon volt olyan alakuló értekezletünk, amin ne esett volna szó a következő időszakban reánk váró innovációkról. Ez lehet egészen apró, de lehet akár teljes módszertani váltás is. Mikre gondolok? Néhány példa a teljesség igénye nélkül: nem szakrendszerű oktatás, kompetencia alapú oktatás, integráció, IKT eszközök viharos előretörése, életpálya- modell, pályázati lehetőségek tankerületi szinten kötelező jelleggel, tantervi változások… Mindeközben a pályán lévők átlagéletkora a nyugdíjkorhatárhoz közelít egyre inkább. Az állandó változás folyton új kihívások elé állítja a tanárokat, ami állandó stresszt okoz. Sajnálatos módon napjainkra az oktatásból is kivész lassacskán az a semmivel nem pótolható szeretetteljes emberség, ami a gyermekcentrikus, odaadó tanítótól, tanártól fakadhat. És ez a legkisebb mértékben róható fel a pedagógusok hibájaként! Mire minden elvárásnak eleget tesznek, és eljutnak a konkrét tanár- diák interakcióig, addigra megfáradttá, túlhajszolttá, gyakran feszültté válnak. Nincs olyan szituáció, amikor nevelők találkoznak, hogy ne panaszkodnának minderre. Ahogyan a megváltozott gyerekanyagra, az elvadult szülői hozzáállásra, a túlhajszoltságra, a munkájuk társadalmi megítélésére is. Egy bő évszázaddal korábban még minden más volt. Az iskolákban rend, fegyelem honolt, a pedagógus a közösség megbecsült és kiemelt tagja volt. Más területeken viszont már a fejlődő és ezáltal némiképp gyorsuló, változó világ emberénél megjelentek bizonyos sajátos viselkedési motívumok. Ezek vizsgálatára pedig felépült egy új fogalom, a stressz, és annak kutatási területe. A stressz számtalan jellemvonással és megnyilvánulási formával bír, s folyamatosan bővül. Szerencsére a modern kor, a túlzott gépesítés ellenére is felismerték, hogy az emberi lélek törékenyebb, mint valaha, miután egyre több stresszornak van kitéve. Ennek folyományaként a nagyobb munkahelyek már- szakemberek bevonásával akár- dolgozóik testi épségén túl a mentális jóllétükre is figyelnek, áldoznak. Szakdolgozatom idevágó részében már bemutattam a tantestületünket, amiből kiderült, hogy minden körülmény adott annak kijelentéséhez, miszerint a stressz jelentős tényező az életünkben. A kérdés csak a mérték. Az erre irányuló kíváncsiságomból fakadt munkám. Mind magánemberként, mind vezetőként szerettem volna tisztán látni. Miután a közvetlen felettesemmel megvitattam az ötletemet, ő jónak találta, és engedélyezte. Így született meg az előzőekben bemutatott kérdőív, mellyel kollégáim stresszel kapcsolatos ismereteire, munkahelyükből eredő negatív hatásokra, valamint megküzdési technikáikra irányuló kérdéseket fogalmaztam meg. A skálában indirekt módon a kiégés jelenségének az egyénenkénti megjelenési fokát vizsgáltam. A kiértékelés folyamata bár hosszadalmasra nyúlt, sok tanulságot sikerült tantestületünkre vonatkoztatva levonni. Ezeket kérdésenként ki is fejtettem, és a munkámban a továbbiakban fel kívánom használni. A munkafolyamatban bár objektivitásra törekedtem, a téma speciális mivoltából fakadóan nem tudtam a szubjektivitást sem mellőzni. Igyekeztem nem egy általános, íróasztal fióknak szánt adatkupacot felhalmozni, hanem a közösségünk javára fordítható felmérést végezni. Hétköznapjainkban a stresszel való megküzdés már nem opcionális. Mindannyian érintettek vagyunk. S hogy ebből az állandó harcból győztesként jöhessünk ki, bizony beszélni kell a témáról. Vezetőként biztonságos, támogató légkört kell teremteni, a megküzdésben pedig azon kollégáknak, akik kevésbé kreatívak a technikák önálló megtalálásában, alkalmazásában, segíteni kell. Mert pedagógusnak lenni fantasztikus dolog, ugyanakkor óriási megterhelés. S egészséges lelkű diákokat csak egészséges lelkű tanár tud nevelni…