A szakdolgozatomat, a témában, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, kocsordi általános iskolában készítettem. A kutatás, kérdőíves vizsgálatból, illetve interjúkból állt. A kvantitatív vizsgálatot, az iskola tanulói körében végeztem, összesen 130 tanuló került, egytől nyolcadik osztályig a mintába. A kérdőíveket feleletválasztós formában készítettem el. Az interjúk, az őket tanító pedagógusokkal készültek, összesen két ilyen tanár vállalta a felvételt. Ezek minden esetben, félig strukturált módon, szó szerint lettek rögzítve. Célom a vizsgálattal az volt, hogy felvázoljam, hogyan is hat maga, a hátrányos helyzet a normákra, s azok miképpen alakulnak, formálódnak, illetve milyen jellemző tendenciákat lehet kimutatni egy iskolában, ahol a hátrányokkal küzdő gyermekek száma magas, nem utolsó sorban pedig, következtetni egy olyan megoldási stratégiára, amely hatékony lehetne, kiegészítve a már meglévő integrációs törekvéset az intézményben. A korábban, már publikált, megjelent szakirodalmak alapján kívántam elsődlegesen felvázolni egy képet a témában, s ezek mentén indultam ki a saját vizsgálatomban. Dolgozatomban összesen nyolc hipotézist állítottam fel, melyek közül, eredményeimet összesítve, mind a nyolc igazolást nyert valamilyen mértékben. Magát a témát, aktualitása miatt választottam, s a dolgozat alapját az anyagiakból fakadó hátrányok képezték, de nem hagytam ki a kisebbségből fakadó hátrányok feltérképezését sem, hiszen Magyarországon gyakran összefonódik a szegénység problematikájával. Az iskolára pedig, ebből adódóan, azért esett a választásom, mert a család után, a másodi legjelentősebb szocializációs színtér, és sok esetben, egy életre meghatározza egy gyermek jövőjének alakulását. Kíváncsi voltam, milyen felelősséget vállal az iskola, s melyek azok, amelyeket a változó viszonyok miatt, szintén vállalnia kell. Hol tart most az oktatás abban, hogy segítse egy gyermek hatékony és sikeres integrációját a társadalomba. Természetesen, a családi háttért sem hagytam ki, mint elemzési szempontot, de ez leginkább a szocializáció szempontjából vizsgálva, hatásai tartósságát nézve lett érdekes szegmense a dolgozatomnak. Legfontosabb eredményeimet, a hipotézisek mentén foglaltam össze. Elsőként azt tapasztaltam, hogy bár azt vetettem fel, hogy a hátrányos helyzetű gyermekeknek, sok esetben nehéz összeegyeztetni identitásukat a közösségével, ezeknek a gyerekeknek ez lényegesen kevesebb gondot okoz, a lakóhelyből fakadóan, hiszen egy kisebb településről beszélünk a vizsgálat szempontjából. Mind a tanárok, mind a diákok rendelkeznek azokkal a plusz információkkal egymásról, amelyek csak abban az esetben lehetségesek, ha nem csak az iskolában, de a faluból kifolyólag is egy nagyobb közösséget alkotnak. Ez az identitásképző tényező meg is mutatkozott az interjúk során. Második hipotézisem szerint, a közösségben eltöltött idő, hatással van a gyermekek értékrendjének alakulására. Ez nyilvánvalóan igaz, de azon túlmenően inkább alsó tagozatban érezhető ennek hatása, illetve formálódása, ugyanis amint átlépnek a gyerekek felső tagozatba, jelentős változásokat lehet tapasztalni, illetve úgynevezett visszaeséseket is. A pedagógusoknak gyengül a szerepük, s ezekhez a megváltozott helyzetekhez ők sem tudnak mindig megfelelően alkalmazkodni, tehát, hogy az iskola képes legyen továbbra is megőrizni azt a tekintélyt, amellyel a elsőtől negyedik osztályig még rendelkezik és amellyel jelentős hatást gyakorol. Továbbá feltételeztem, hogy a gyerekek több elvárásnak is meg akarnak felelni, jelen esetben ezt az iskolai és otthoni elvárásokra bontottam szét. Ez abban mutatkozott meg, hogy a tanulók jelentős része elismeri, tisztában van az iskola szerepével, fontosságával, s közel fele tart jobban az iskolai megrovásoktól, mint az otthoniaktól. Azonban megmutatkozott az is, hogy hiába tartanak az iskolai szankcióktól, illetve ismerik el a tanulás fontosságát, amint csökken az ott eltöltött idő, változik a helyzet. Emellett az is jellemző volt, hogy nem csak nem akarják maximálisan teljesíteni az iskolai kötelezettségeket- felső tagozatban, hanem, nem is képesek rá, magyarul az önálló tanulási képesség nagy százalékban hiányos a gyermekeknél, s ebben nem minden esetben kapnak megfelelő mértékű segítséget. Hipotézisem volt továbbá, hogy iskolai tekintetben a pedagógusoknak akarnak elsődlegesen megfelelni a tanulók, tehát leginkább a pedagógus személyének. Ez szintén igazolást nyert, amelyeket az interjúk is alátámasztottak, amikor a bizalmi viszony fontosságát hangoztatták a tanulmányi sikerességgel kapcsolatban. Illetve az eredmények szerint, a gyerekek nagy része jól érzi magát az iskolai- és osztályközösségben, amely szintén sok esetben a pedagógus sikeres koordinálására, személyére vezethető vissza, amit viszont nem minden esetben tükröznek a tanulmányi eredmények. Következtetéseim szerint, a gyerekek nagy része elismeri és vonzó számára az iskola által kínált lehetőségek és értékek, azonban nem részesülnek kellő támogatásban, hogy sikeresek is legyen az iskolában. Így ezek a tanulók, ha időszakos változások vannak is, de nem fogják behozni a hátrányaikat. Hipotézisként állítottam fel még azt is, hogy az otthonról hozott normák sosem szorulnak teljesen háttérbe. Ezt leginkább a pedagógusokkal való beszélgetés igazolta, amelyeken érezhető volt, hogy nincs kialakult álláspontjuk nekik sem arról, hogy meddig is tart valójában a felelősségük, meddig mehetnek el abban, hogy beavatkozzanak egy gyermek életébe. Sokszor emellett kifejezetten hárították a felelősséget, a családi háttérre hivatkozva, leginkább, ha a beszélgetés sikertelenebb és bizonytalanabb „terepre” ért. Elmondásuk alapján, a szülők részéről is tapasztalható, hogy a nagy részüknek vannak középosztálybeli elvárásokhoz alkalmazkodó törekvései, hiszen nem szeretné, ha gyermeke akár külsőségekbe is kilógna a sorból, azonban a probléma leginkább az, hogy még sincs egy letisztázott elvárás az iskolával kapcsolatban, tehát nem tisztázott a tanulás és iskola fontossága minden esetben. Ez a kettősség pedig tartósan befolyásolja és kihat egy gyermek tanulmányaira, iskolai karrierjére. Úgy gondoltam, hogy a pedagógusnak jelentős szerepe van, a közösségi normák elfogadtatásában, és ezt csak „szeretet-alapon” képes megtenni. A beszélgetések során, a pedagógusok amellett, hogy elismerték és beszéltek a továbbképzések fontosságáról, a „jó” pedagógust mégis kizárólag személyiségjegyekhez kötötték, kihagyva a szakmai szempontokat. A fejlesztések, amelyek megvalósultak az iskolában, beszámolóik alapján nagyon is sikeresnek mondhatók, azonban ezeknek a sikeressége is nagyrészt a tanár-diák kapcsolat milyenségétől függ, mint inkább a módszertantól. Továbbá, hipotézisként szerepeltettem a dolgozatomban, azt az állítást is, hogy a szocializációs színterek súlyában, már nem a családi a „non plus ultra”. Ezt legerősebb az iskolai és otthoni büntetésről szóló eredmények támasztják alá. A válaszok alapján úgy gondolom, hogy ott ahol nincs megfelelő szülői támogatás az iskolai karrierhez, illetve nincs letisztázott szerepe a tanulás fontosságának, ott az iskola képes valamennyire betöltetni ezt a szerepet, még ha ez sok esetben meredeknek is tűnik. Végül pedig, az utolsó hipotézisem szerint, a hátrányos helyzetű tudat már kiskorban megszilárdul, amelyhez hozzátartozik a mobilitási vágy ingadozása. Ezt minden esetben több tényező alakítja. Maga a tudat megszilárdulása, valóban a szülőktől származik, hiszen elsősorban a szülői elvárásokhoz igazodva próbálnak teljesíteni a gyerekek az iskolában. Az iskolai, kezdetben egésznapos tanítások, jelentős fejlődésekhez vezetnek, amelyek társulnak is jövőképekkel. Azonban a felső tagozatba lépés után, a jellemző tendencia, ezeknek a csökkenése, s a sikertörténetek jelentősen lefölöződnek, a nyolcadik osztály befejezésével. Tehát, amint az iskola úgy érzi, hogy csökken a befolyása a felső tagozattal, illetve a családi támogatás sem megfelelő, az a tanuló, aki ki van téve ezeknek a hatásoknak, nagyvalószínűséggel le fog morzsolódni, de legalábbis hatalmasat fog visszaesni, a kezdeti sikerekhez és álmokhoz képest. Vizsgálatomban arra jutottam, hogy azok az innovatív, integrációs törekvések, amelyek megvalósultak az intézményben, sikeresek, azonban addig, míg az iskola nem ismeri el, hogy változott, leginkább pedig megnőtt a szerepe egy gyermek fejlődésében, addig nem lesznek tömegesen sikeresek a fejlesztések. Amíg a pedagógusok nem kötik össze a személyiség fontosságát, a szakmai kompetenciák fontosságával, szintén korlátozottabbak a sikerek. Nincs egy egységes, kialakult kép a pedagógusokban, milyennek is kellene lennie egy jó tanárnak, s ha van is, túlhangsúlyozzák a személyiségjegyeket, annak ellenére, hogy a hátrányokat nem lehet kizárólag ezekkel orvosolni. Másrészt, az iskolának ki kellene építeni egy olyan rendszert, amely hidat épít az iskola és a szülők között. Az elvárásokban tapasztalható eltérések, vagy sok esetben az elvárások hiánya megnehezíti a gyermekek hosszútávú sikerességét az iskolában, épp ezért lenne fontos, hogy az első négy év alatt, kialakuljon a szülőkkel egy olyan viszony, amely borítékolja, hogy közös elvárásokat és célokat tudnak felállítani. Nem utolsó sorban pedig, nagyon fontosnak tartom, hogy összességében egy szemléletváltás történjen az intézményben. Az interjúkból kiderült, hogy bár keresik, illetve alkalmazzák a hatékony és megfelelő módszereket a hátrányok kezeléséhez, mégis sok esetben hárítanak a családra hivatkozva, és megváltoztathatatlannak ítélik meg a hátrányokat, amely így magában hordozza a kudarcot, hiszen időszakos sikereket ad, de hosszabb távon kudarcokhoz fog vezetni.