A tanárjelölt hallgató gyakorlati időszakának, illetve a gyakornok kolléga munkába állásának első szakaszában különösen nagy szerepe van a mentornak, a munkát segítő tanárnak. A mentortanár szerepe igen sokrétű, így magában foglalja azt, hogy segíti a mentoráltat abban, hogy megismerje a különböző tanítási módszereket, tanulói munkaformákat, felhívja a figyelmét a tanítást segítő szakmai írásokra, motiválja abban, hogy lehetőség szerint vegyen részt szakmai továbbképzéseken. Hitelessé akkor válhat, ha önmaga is nyomon követi és kipróbálja az új lehetőségeket, módszereket, beépíti azokat tanítási gyakorlatába. Napjainkban az iskolákban még mindig domináns szerepe van a frontális osztálymunkának, amely egyoldalú információáramlás a tanuló felé, így nem kellően hatékony, mivel a diák túlságosan passzív elszenvedője a folyamatnak . A módszer nem teljesen elvetendő ugyan, de alkalmazkodva korunk újabb kihívásaihoz, a tanulók és a társadalom megváltozott igényeihez nagyobb hangsúlyt kellene fektetni alternatív módszerekre.

Ennek egyik lehetősége a Harvard Egyetem fizika professzora, Mazur által a ’90-es években megalkotott oktatás-módszertani rendszer. A módszer lényege, hogy probléma jellegűkérdéseket vetünk fel, melyre a tanulók egyénileg válaszolnak a megadott válaszlehetőségek segítségével. Ezt követően az „egymás tanítása” („Peer Instruction”) módszer legfontosabb részeként a tanulók párokban, kisebb csoportokban egymás között megbeszélik a kérdést, a lehetséges válaszokat, érvelnek egyik-másik mellett vagy éppen ellen, majd megtartva vagy megváltoztatva eredeti válaszukat újra szavaznak egyénileg. Befejező lépésként immáron közösen, a tanár segítésével megvitatják és értékelik a válaszokat.

Dolgozatom célja az volt, hogy a módszerrel kapcsolatban tapasztalatokat szerezzek, valamint megismerjem a tanulók véleményét. Ezek alapján pedig a későbbiekben lehetőség szerint beépítsem a módszert saját oktatáskultúrámba, valamint leendő mentoráltjaim számára is javasoljam a módszer alkalmazását. Napjainkban az iskolákban még mindig domináns szerepe van a frontális osztálymunkának, amely egyoldalú információáramlás a tanuló felé, így nem kellően hatékony, mivel a diák túlságosan passzív elszenvedője a folyamatnak . A módszer nem teljesen elvetendő ugyan, de alkalmazkodva korunk újabb kihívásaihoz, a tanulók és a társadalom megváltozott igényeihez nagyobb hangsúlyt kellene fektetni alternatív módszerekre.

Ennek egyik lehetősége a Harvard Egyetem fizika professzora, Mazur által a ’90-es években megalkotott oktatás-módszertani rendszer. A módszer lényege, hogy probléma jellegűkérdéseket vetünk fel, melyre a tanulók egyénileg válaszolnak a megadott válaszlehetőségek segítségével. Ezt követően az „egymás tanítása” („Peer Instruction”) módszer legfontosabb részeként a tanulók párokban, kisebb csoportokban egymás között megbeszélik a kérdést, a lehetséges válaszokat, érvelnek egyik-másik mellett vagy éppen ellen, majd megtartva vagy megváltoztatva eredeti válaszukat újra szavaznak egyénileg. Befejező lépésként immáron közösen, a tanár segítésével megvitatják és értékelik a válaszokat.

Dolgozatom célja az volt, hogy a módszerrel kapcsolatban tapasztalatokat szerezzek, valamint megismerjem a tanulók véleményét. Ezek alapján pedig a későbbiekben lehetőség szerint beépítsem a módszert saját oktatáskultúrámba, valamint leendő mentoráltjaim számára is javasoljam a módszer alkalmazását. Napjainkban az iskolákban még mindig domináns szerepe van a frontális osztálymunkának, amely egyoldalú információáramlás a tanuló felé, így nem kellően hatékony, mivel a diák túlságosan passzív elszenvedője a folyamatnak . A módszer nem teljesen elvetendő ugyan, de alkalmazkodva korunk újabb kihívásaihoz, a tanulók és a társadalom megváltozott igényeihez nagyobb hangsúlyt kellene fektetni alternatív módszerekre.

Ennek egyik lehetősége a Harvard Egyetem fizika professzora, Mazur által a ’90-es években megalkotott oktatás-módszertani rendszer. A módszer lényege, hogy probléma jellegűkérdéseket vetünk fel, melyre a tanulók egyénileg válaszolnak a megadott válaszlehetőségek segítségével. Ezt követően az „egymás tanítása” („Peer Instruction”) módszer legfontosabb részeként a tanulók párokban, kisebb csoportokban egymás között megbeszélik a kérdést, a lehetséges válaszokat, érvelnek egyik-másik mellett vagy éppen ellen, majd megtartva vagy megváltoztatva eredeti válaszukat újra szavaznak egyénileg. Befejező lépésként immáron közösen, a tanár segítésével megvitatják és értékelik a válaszokat.

Dolgozatom célja az volt, hogy a módszerrel kapcsolatban tapasztalatokat szerezzek, valamint megismerjem a tanulók véleményét. Ezek alapján pedig a későbbiekben lehetőség szerint beépítsem a módszert saját oktatáskultúrámba, valamint leendő mentoráltjaim számára is javasoljam a módszer alkalmazását.