Napjaink magyar tudományos világának egyik kiemelkedő problémája a nemi összetettség nagymértékű aránytalansága, amely a tudományos ranglétrán felfelé haladva egyre inkább igaz. Hipotézisem szerint a doktori programban szereplő nők nehézségei elsősorban a nemükből fakadóak, amely kihat értékelésükre, előrehaladásukra és lehetőségeikre. Eszerint a nők tudományos előrehaladása több akadályba ütközik, mint a férfiaké. Arra szeretnék kitérni, hogy napjainkban milyen nehézségekkel, akadályokkal kell szembenézniük a nőknek, ha tudományos fokozatot, azon belül is PhD fokozatot kívánják megszerezni. Az elméleti háttérben maga a PhD fokozat, mint tudományos rang történetére, alakulására térek ki, melyet főként a rendszerváltás idejének bemutatása ad. Ehhez képest napjaink helyzete magyar és nemzetközi viszonylatban a nők és a tudomány kapcsolatát mutatom be, melyben a múlt felidézése után a tudományos előrehaladást hátráltató tényezők taglalom. A doktorandusz nők tőkefajtáinak bemutatásakor a kulturális tőkére helyezem a hangsúlyt, majd a tudós nők iskoláit és a szegregált munkaerőpiacot értelmezem. Az interjúk elemzésekor a narratív tartalomelemzés módszerével kitérek az identifikációra, melyet a bemutatkozással is összekötök. A félig strukturált életútinterjú kérdéseinek megalkotásakor az egyén oktatási intézményekben töltött életszakaszait vettem figyelembe. Az általános iskolától egészen a jelenlegi doktori programig terjesztettem ki az időintervallumot, azzal a kiegészítéssel, hogy a fokozatszerzés nehézségeivel való felismerésekre és a karriertervekre kitérek. A kutatás során 15 félig strukturált interjút elemzek, amely interjú dimenziói végigkísérik az életutat a gyermekkori nukleáris család, a fontosabb oktatási intézmények és a jelenlegi tevékenységeken végighaladva. Az interjúalanyok a fokozatszerzés fázisában lévő nők, akik a Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola valamely programjának doktorandusz hallgatói.