A Debreceni Egyetem megalakulása óta az integráció számos lépését láthattuk és ez a folyamat a mai napig is zajlik. Mindennek nemcsak gazdasági, de szakmai hatását sok esetben csak utólag tapasztalhatták meg az integrációban résztvevő intézmények, klinikák. Az integrációnak egy kis szeletét elemzem, mely azonban igen jelentős helyet foglal el a betegek és a velük foglalkozó egészségügyi dolgozók életében és munkájában. Fontos megértetnünk, hogy nem csak az állam és az egészségügy feladata az állampolgárok egészségével foglalkozni, de nekik is tenniük kell azért, hogy egészségesebben éljenek és rendszeresen járjanak szűrővizsgálatokra. Az egészségügy a legnagyobb szolidaritási rendszerünk, de ennek átfogó reformja úgy gondolom, még várat magára. Talán az egyik első lépésként foghatjuk fel az országban az egyetemek integrációját. A Debreceni Egyetemen végbemenő integrációs folyamat 1996-ban kezdődött és a mai napig tart, mely több lépésben történt meg egyetemi, majd intézményi szinteken. A Klinikai Központban a sebészeti, belgyógyászati szakmák, intézetekbe történő összevonása mellett a diagnosztikai egységek összevonása, esetenként megszüntetése szintén több mint 20 évre visszanyúló törekvés. A lezajlott folyamat alapján elmondható, hogy szakmai szempontból mindenképpen pozitívumokkal zártunk, hiszen az addig elkülönült és igen magas fajlagos költséggel üzemelő klinikai laborokban folyó munkát egy központi laboratóriumi egységben folytatjuk. Itt európai szintű kubatúrában, megfelelő mintaátvételi részleggel, laboratóriumi minták szállítására alkalmas csőpostával és korszerű műszerekkel történik a minták feldolgozása. Az intézményi összevonások kedvező hatásait elsősorban abban látom, hogy gazdaságilag mindenképpen egy sokkal átláthatóbb rendszerhez csatlakoztak azok a kis laboratóriumok, akik eddig egy klinikán belül működtek. Az ott dolgozó laborvezetők és munkatársaik sok esetben nem láttak bele az adott klinika gazdasági, pénzügyi, finanszírozási adataiba és ebből kifolyólag sokkal kiszolgáltatottabbak voltak az adott klinika finanszírozási megszorításaival kapcsolatban. A legtöbb klinika a saját laboratóriumán megpróbált spórolni, ha nem is a reagens kiadáson, de a műszerezettségen, a megfelelő minőségellenőrzésen, némely esetben a dolgozók 5 létszámán. Ezt csupán egy bizonyos határig lehet megtenni, hiszen egy bizonyos szint után a megfelelő minőségű betegellátást veszélyezteti a folyamat. A Laboratóriumi Medicina költségelemzése mutatja, hogy sokkal átláthatóbbá és hatékonyabbá lehet tenni egy egyetemen a laboratórium működését. A Laboratóriumi Medicinában pontosan látjuk a bevételeinket, kiadásainkat. Minden évben megtörténik a részlegenkénti gazdasági elemzés, mely során, nyomon követhető, hogy melyik részleg milyen műszerezettséggel, milyen létszámmal, milyen képzettséggel, mennyi analízist végez el. Minden egyes vizsgálatot külön elemezni tudunk, milyen költséggel jár, mennyi bevételt hoz és szükség esetén kell-e bármilyen változtatást eszközölni a metodikákkal kapcsolatban. A humán erőforrás kérdése egy integráció során sarkalatos. A feladatarányos létszám átvétele is igen fontos az integráció során. Nem könnyű azoknak a dolgozóknak, akik egy teljesen más munkarendben dolgoztak és hirtelen minden megváltozik körülöttük. A mai egészségpolitika a humán erőforrás hiányát nevezi meg, mint legnagyobb problémát az egészségügyben. Az integráció során átvett klinikai laboratóriumokban az idősebb korosztály aránya magasabb volt, és a dolgozók általában magasabban kvalifikáltak, volt több szakasszisztens és analitikus munkakörben dolgozó. Ezzel együtt általánosságban azt tapasztaltuk, hogy a klinikai laboratóriumokban a bérarány igen magas volt. Természetesen ennek részben oka az idős és magas végzettségű dolgozók létszáma, de még jelentősebb faktor az automatizáltság meglehetősen alacsony aránya. A klinikai laboratóriumokban olyan vizsgálatokat végeztek manuálisan, mely a központi laboratóriumban már évek óta automatizáltan történtek. Számos párhuzamos vizsgálat is folyt a központi laboratórium és a klinikai laborok között, mely összegyetemi szinten megint csak deficitet okozott. A laboratóriumok szakmai felügyelete nem minden esetben volt megfelelő, számos esetben csak 1-2 óra szakmai felügyeletet adott a klinikán dolgozó egyetemi diplomás, aki gyakran nem rendelkezett laboratóriumi szakképesítéssel. Mindezek alapján, a Debreceni Egyetemen a laboratóriumok integrációja laborszakmai és gazdasági szempontból is szükséges és időszerű volt.