A hazai bankkártyapiac fejlődése, működése az Unicredit Bank Hungary Zrt-nél

Abstract

Szakdolgozatom tárgyául a bankkártyát azért választottam, mert én is egy hitelintézetben dolgozom és nap mint nap találkozunk azzal a problémával, hogy még mindig hatalmas mennyiségű készpénz forog közkézen Magyarországon. Ennek természetesen nem kizárólag a készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel, illetve azok elfogadásával szembeni ellenszenv az oka, sokkal inkább gazdaság(politika)i motivációk húzódnak meg a háttérben. Bár a különböző készpénz-helyettesítő fizetési eszközök is sokszor bűnözők célpontjaivá válnak, a biztonsági fokuk a készpénzzel szemben mégis nagyságrendekkel magasabb. A bankoknak, a banki alkalmazottaknak egyik feladata, sőt akár küldetése, hogy az ügyfelekkel megismertessék, megszerettessék a bank-és hitelkártyákat, rámutassanak arra a nyilvánvaló tényre, hogy ezek a plasztiklapok az életet könnyebbé, a fizetést – megfelelő infrastruktúra megléte esetén – gyorsabbá, biztonságosabbá teszik. Azt is könnyű belátni, hogy a készpénz tartása, szállítása, feldolgozása jóval nagyobb emberi erőforrás- és költségigényű feladat, mely költségeket végső soron mégiscsak az ügyfelek fizetik meg. E költségek tetemes része a készpénz-helyettesítő eszközök, plasztiklapok használatával megtakarítható. Tisztában vagyok azzal a ténnyel is, hogy a bank-és hitelkártyák döntő többségét a fiatal korosztályok, valamint a középkorú, aktív népesség tagjai birtokolják és használják. A készpénz-helyettesítő eszközök földrajzi eloszlására a városi területeken való elterjedtség a jellemző, sok kistelepülésen, faluban még ma sem rendelkeznek az emberek bank-és hitelkártyával. Teszik ezt abból az egyszerű okból, hogy e településeken a kereskedőknek – ha egyáltalán jelen vannak – nincs elfogadó terminálja.