Nyújtózó szimpátiák: A térbeliség, vizualitás és személyköziség útjai Thom Gunn költészetében Az értekezés Thom Gunn (1929-2004) művészi fejlődését kívánja feltérképezni teljes életművéből válogatott versek összevetésével. Gunn egy angol-amerikai meleg költő volt, aki eklektikus megoldásokat alkalmazott a költészetében, ötvözve a hagyományos angol formákat kortárs amerikai témákkal. Gazdag szépirodalmi utaláshálóval átszőtt, formamíves korai verseire jelentős hatással voltak az Erzsébet-kori költők, például John Donne és William Shakespeare. Miután Amerikába költözött, Gunn formai eszköztára lazább metrikájú szövegekkel és szabadversekkel bővült, egyúttal nyitottá vált személyesebb, kortársabb témák felé. Költészetének utolsó szakasza – különös tekintettel az AIDS-válság idején született versekre – társadalmilag elkötelezetté vált, a meleg élet örömeire és nehézségeire összpontosított. Kísérletező kedve és szépirodalmi ihletettsége ellenére Gunn következetesen értékelte írásaiban a megélt tapasztalatokból származó autenticitást. A versírást tanulási folyamatként fogta fel, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy újra és újra visszatért régi témáihoz és kedvelt műfajaihoz. Ez koherenssé és rendezetté teszi munkáját, és ösztönzi a versek összehasonlító olvasatát is, amely által fény derül arra, hogyan alakította ki lassan és fokozatosan elképzeléseit, kötetről kötetre haladva ismételten újragondolva őket. Meglátásom szerint Gunn költészete egy önteremtési folyamatot tükröz, amely folyamat során fokozatos elmozdulás történik az önlegyőzés, elszigeteltség és alakoskodás állapotából az önelfogadás, társadalmi integráció és autenticitás felé. Kiemelném a „társadalmi” szót: a nagybetűs Másik cselekvőalanyiságának elismerésével válik ez a költészet gyengéddé és emberségessé. Ez a tendencia a három, külön fejezetekben vizsgált téma esetében megfigyelhető. Gunn térkezelése, képleírásai és karakterábrázolása fokozatosan, és nagyon hasonló ívekben változnak a szociabilitás irányába, párhuzamosan azzal, ahogy a költő előbújási (coming out of the closet) folyamata során egy sikeres nyíltan meleg költővé válik. Számos versének központi motívuma a megtört pszichét tükröző térbeli megosztottság (értelmezésemben: a closet), amely fokozatosan alakul át egy társadalmi térré, amelyben a szexuális és politikai szabadság megtapasztalhatóvá válik. A képzőművészeti alkotásokról és/vagy erősen vizuális élményekről szóló írásai hasonló változáson mennek keresztül: a képek, amelyeket korai műveiben a szavak ellenpontoznak és irányítanak, későbbi műveiben nagymértékben megerősödnek, és kérdéseket vetnek fel az Én és a Másik viszonyáról. Az ekphrászisz tehát a költő számára egyfajta eszköz arra, hogy költészetét szociálissá tegye, és embertársai iránti együttérzésre tanítsa magát. Gunn költészetének karakterábrázolása valamivel bonyolultabb módon fejlődik. Gunn pályafutásának első felében fokozatosan halad az elszigetelt karakterektől a társadalmi és természeti környezetükbe integrált emberek ábrázolása felé. A hetvenes évektől kezdve azonban egyes szereplőkkel gyengéden és tisztelettel bánik, míg másokon egy kannibalisztikus én tesz nyíltan erőszakot. Másik nézőpontból Gunn költészete mindig is társas költészet volt, ha nem is témáiban, de eklektikájában és sokféle inspirációját tekintve. Költészete részben a pszichedelikus szerekkel (különösen az LSD-vel), a szabad szerelemmel és a hippimozgalom közösségi szellemével való foglalatossága révén fejlődik szociabilitásában. Ezért fektetek különös hangsúlyt pályafutásának középső szakaszára, a hetvenes évekre. Kulcsszavak: Thom Gunn, angol költészet, amerikai költészet, queer irodalom, coming out, előbújás, ekphrászisz, kannibalizmus az irodalomban

Stretching Sympathies: Trajectories of Spatiality, Visuality and Interpersonality in Thom Gunn’s Poetry This dissertation sets out to explore Thom Gunn’s (1929-2004) development as a gay poet by contrasting similar poems from his entire oeuvre. Gunn was an Anglo-American poet known for his eclectic approach to poetry, combining traditional English forms with contemporary American topics. He drew significant inspiration from Elizabethan and Metaphysical poets like John Donne and William Shakespeare, which influenced his early work characterised by tight formal control and literary references. Over time, Gunn’s poetry evolved to incorporate free verse and explore more personal and contemporary subjects, particularly after his move to America. His later poetry, especially during the AIDS crisis, became socially engaged, focusing on the joys and troubles of gay experience. Despite his experimentation and diverse influences, Gunn consistently valued the authenticity derived from lived experience in his writing. He conceived of writing poetry as a learning process, which in practice meant that he returned time and again to his old subject matters and preferred genres. This not only makes his work coherent and organised but also motivates a comparative reading of the poems. Doing so sheds light on how he developed his ideas slowly and gradually, repeatedly renegotiating them collection by collection. My contention is that Gunn’s poetry reflects a self-creation process that entails a gradual shift from self-defeat, isolation, and posturing towards self-acceptance, social integration, and authenticity. I emphasise the word social: the changes towards gentleness and humaneness occur by acknowledging the agency of the Other within the space of the poems. This applies to the three topics I examine in my three chapters. Gunn’s treatment of space, visual imagery, and character changes gradually, and in very similar trajectories, in tandem with his coming out process and becoming an accomplished openly gay poet, towards sociability. His recurring theme of spatial divisions in relation to a fractured psyche, which I identify with the closet, is gradually transformed into a social setting, including crowds of people experiencing sexual and political freedom. His writing about works of art and/or strongly visual experiences undergoes a similar shift: the image, counterpointed and controlled by words in his early work and greatly empowered in his later work, raises questions about the self and the Other. Ekphrasis is thus a way for the poet to make his poetry more sociable and teach himself sympathy toward his fellow men. The representation of characters develops in a more ambiguous way. In the first half of Gunn’s career, he moves gradually from isolated characters toward representing characters that are integrated into their social and natural environment. From the seventies on, however, some characters are treated gently and respectfully, while others are admittedly and openly violated by a cannibalistic self. From another perspective, Gunn’s poetry was always social, if not in its themes, in its eclecticism and diverse range of influences. His poetry develops in sociability partly through his engagement with psychedelics (especially LSD), free love, and the community spirit of the hippie movement. Therefore, I place special emphasis on the middle of his career, the seventies.

Keywords: Thom Gunn, English poetry, American poetry, queer literature, coming out, ekphrasis, cannibalism in literature