Az öngyilkosság, mint világszerte komoly egészségügyi probléma, az emberiség számára jelentős terhet jelent. Minden évben világszerte több, mint 700000 ember vet véget az életének, és ennél jelentősen többen próbálkoznak öngyilkossággal. Az öngyilkosság minden életszakaszban előfordul, és a WHO 2019-es becslése alapján világszerte a 15-29 éves korosztály körében a negyedik leggyakoribb halálozási ok volt. A jelenség mögött számos genetikai, pszichoszociális és környezeti tényező interakciója áll, amelyek között szoros összefüggések létezhetnek. Ezekhez a tényezőkhöz különböző mentális zavarok, külső körülmények és lelki problémák járulhatnak hozzá. A humán leukocita-antigének (HLA) elsődleges szerepe a szervezet saját és nem saját egységeinek megkülönböztetése, valamint az immunvédekezésben való részvétel. A HLA komplexről feltételezik, hogy részt vesz a neurofejlődésben és a neuroplaszticitásban. Ennek következtében ez a magasan polimorf génklaszter az utóbbi időben előtérbe került olyan jelentős pszichiátriai kórképek vizsgálatában, mint például a skizofrénia, az autizmus spektrum zavar, a bipoláris zavar, kevésbé bizonyítottan pedig a súlyos depresszió és a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar esetében. Munkánk célja az egyes HLA genotípusok és az öngyilkos viselkedés közötti esetleges összefüggések feltérképezése, mélyebb megértése és elemzése a HLA-DQB1 allélek vizsgálatának segítségével. A kutatás során a kinyert DNS mintákat polimeráz láncreakció (PCR) segítségével amplifikáltuk, majd agaróz gélelektroforézis segítségével azonosítottuk azokat a genotípusokat, amelyek esetlegesen szerepet játszhatnak az öngyilkos viselkedés kockázatának kialakulásában. Az eredményeink alapján különbség látszik az öngyilkos személyek HLA-DQB1 genotípus összetételében, mely megfelel a környező populációkon elvégzett vizsgálatok eredményeinek. Vizsgálataink alapján elmondható, hogy a HLA-DQB1 *03-as allélját hordozó genotípusok alapvetően gyakoriak voltak mindkét vizsgált csoportban, azonban míg a nem öngyilkosságban elhunytak között a *03-as allél a jelen lévő allélok 37,5%-át tette ki, ez az arány az öngyilkosságot elkövetők között magasabb, 58,33% volt. Ezek az eredmények hozzájárulhatnak az öngyilkosság megelőzéséhez és az egyes pszichiátriai kórképek kezeléséhez, lehetővé téve a kockázati csoportok azonosítását és a megfelelő intervenciók kidolgozását. Ezenkívül az összefüggések feltárása segíthet a genetikai és pszichoszociális tényezők kölcsönhatásának mélyebb megértésében, hozzájárulva a szélesebb körű egészségügyi kutatásokhoz és a mentális egészségügyi gyakorlat fejlesztéséhez Magyarországon és világszerte.