Magyarország haltani értékeinek egyik legfurcsább és legkülönlegesebb képviselője a tiszai ingola (Eudontomyzon danfordi REGAN, 1911), mely a Tisza vízrendszerének egyik fogyatkozó számú és élőhelyű endemizmusaként került a tudományos vizsgálatok középpontjába és vált ezáltal a nemzetközi természetvédelmi kezdeményezések és egyezmények (Natura2000, IUCN) egyik jelentős fajává. A Tisza és a Temes folyók vízrendszerein kívül nem fordul elő máshol a világon a hazánkban fokozottan védett státuszt élvező faj. Vizsgálatom fő célkitűzése a Kemence-patak tiszai ingola-állományának ívási időszakban történő rendszeres megfigyelése és így a faj ökológiai igényeinek alaposabb megismerése volt. A mintázott Kemence-patakot öt szakaszra osztottam fel, mely szakaszok között élőhelyi adottságaik és a faj számára adott átjárhatóság szempontjából tettem különbséget, valamint javaslatokat tettem a fajt veszélyeztető tényezők felszámolására. A vizsgálatom módszere alapvetően a vizuális megfigyelés és egyedenként történő számlálás volt, amikor is adott évek áprilisában a felmelegedő vízben a Bózsva-patak és Kemence-patak alsóbb szakaszairól a Kemence-patak felső szakasza felé vándoroló tiszai ingola-tömegeket mértem fel. Hasonló célú és volumenű kutatásról nem lévén információm, a vizsgálat kivitelezésének részleteit öncélúan dolgoztam ki és döntöttem el.