A dolgozatban az Alföld északkeleti részének vizes élőhelyein 2014–2021 között végzett rovarfaunisztikai, ökológiai és módszertani kutatásaim eredményeit mutatom be. Munkám során a Beregi-sík kárpátaljai területéről (Nyugat-Ukrajna) ismert tegzesfajok számát 13-ról 61-re növeltem, és számos, az Alföld területén kihaltnak vélt és veszélyeztetett tegzesfaj előfordulását mutattam ki (pl. Hydropsyche guttata, Parasetodes respersellus, Cyrnus flavidus). A vizsgált területen két Beregi-síkra ismeretlen (Aedes nigrinus, Uranotaenia unguiculata) és két Alföld-szerte ritka csípőszúnyogfaj (Ae. cataphylla, Anopheles hyrcanus) előfordulását igazoltam, melyek eddig nem szerepeltek Kárpátalja csípőszúnyog-faunájában. Az élőhelyi adottságoknak a tegzesegyüttesek fajösszetételére gyakorolt hatásvizsgálata során a gyűjtött fajok többségéről kiderült, hogy elsősorban vizes élőhelyekből származtak, nem pedig az egyes mintavételi helyek környezetében szintén megtalálható nagyobb méretű Tisza vagy Latorca folyókból, ami igazolja az alföldi vizes élőhelyek jelentőségét. A vizsgált fényforrások szelektivitásának összehasonlítása során a higanygőzlámpa kevésbé hatékonynak bizonyult, mint a többi vizsgált fényforrás; egyaránt kevesebb tegzesfajt és egyedet vonzott, mint a legtöbb használt UV, LED és kompakt fénycső. Kilenc tegzesfajt (Cheumatopsyche lepida, Hydropsyche ornatula, H. pellucidula, Psychomyia pusilla, Grammotaulius nigropunctatus, Mystacides. azureus, Lype phaeopa, Trichostegia minor, Oecetis furva) pedig kizárólag az alternatív fényforrásokkal sikerült gyűjteni. A gyűjtött egyedek száma alapján az Ecnomidae és a Hydropsychidae tegzescsaládok tekintetében nem volt szignifikáns különbség a különböző fényforrások vonzereje között. A Leptoceridae család esetében a higanygőzlámpa volt a leghatékonyabb fényforrás, e család egyedei nagyobb számban kizárólag ahhoz a két fényforráshoz vonzódtak, melyek a sárga szín hullámhossztartományában is sugároztak (higanygőzlámpa és fehér fényű kompakt fénycső). Ezzel szemben a Limnephilidae és a Phryganeidae családok egyedei tekintetében szignifikánsan a higanygőzlámpa volt a legkevésbé hatékony fényforrás. Következtetésképp tanácsolható, hogy a vizes élőhelyeken kerülni kell az általam tesztelt fényforrások és minden egyéb olyan fényforrás használatát, mely 360 és 407 nm közötti hullámhossztartományban sugároz, és helyette olyan fényforrások használata javasolt, melyek fényének nincsenek csúcsai az említett hullámhossztartományban. Az élőhelyi adottságok csípőszúnyogokra gyakorolt hatásának vizsgálata során kapott eredmények azt mutatják, hogy a csípőszúnyogok egyedszámára nincs számottevő hatása a habitatdiverzitásnak, a kisebb vízfolyásoktól és a nagyobb folyóktól való távolságnak. A vizsgált élőhelyi adottságok közül egyedül a lakott területek közelségének volt hatása (negatív) a csípőszúnyogok tömegességére. A vizsgált élőhelytípusok közül a szántóföldek nagyobb kiterjedése negatív hatással volt a csípőszúnyogok egyedszámára, míg az erdei élőhelytípus esetén nőtt a csípőszúnyog-abundancia, az előforduló fajok száma azonban csökkent. A vizsgált síkvidéki kisvízfolyások (Kállai-főfolyás, Konyári-Kálló, Ölyvös) középső mederrészlete mutatta a legnagyobb szitakötő-diverzitást, főleg a fajgazdagság és azon ritka fajok előfordulása miatt, melyek jelenléte főleg erre a mederrészletre korlátozódott. Az alsó mederrészleten annak ellenére is jelentős diverzitáscsökkenés volt tapasztalható, hogy állandó vízborítású maradt. E mederrészleten a közönséges és toleráns fajok domináltak. Bár az állandó és időszakos helyek nem mutattak szignifikáns diverzitásbeli különbségeket, az érzékenyebb és ritkább fajok kizárólag az időszakos vízborítású középső és felső mederrészleteken fordultak elő. Ezek alapján feltételezhető, hogy a reofil és szűktűrésű fajok élőhelyigénye összetett, és túlmutat a vízborításon. A Konyári-Kálló korábbi és jelenlegi szitakötő-faunájának összehasonlítása különösen nagymértékű élőhely-degradációról tanúskodott, hiszen egyetlen évtized alatt a szitakötő-fauna ~50%-a elveszett. A megfigyelt fajok relatív gyakorisági értékei azt jelzik, hogy a korábbi, sokszínű, s mennyiségi szélsőségektől is mentes fajegyüttes olyan irányba változott meg, amelyet két gyakori és közönséges faj (Coenagrion puella, Sympetrum sanguineum) dominanciája jellemez.

The results of my entomofaunistic, ecological and methodological investigations carried out in the wetlands belonging to the northeastern part of the Hungarian Great Plain between 2014 and 2021 are presented in this study. Several species considered extinct or endangered in the Hungarian Great Plain were detected in the sampling sites (Hydropsyche guttata, Parasetodes respersellus, Cyrnus flavidus). In addition, the number of known caddisfly species increased from 13 to 61 during my 6-year study in the Ukrainian part of the Bereg Plain. Although all caught mosquito species are known in the Hungarian Great Plain, I detected two species unknown in the Bereg Plain (e.g., Aedes nigrinus, Uranotaenia unguiculata) and two species being rare in the whole Hungarian Great Plain (Ae. cataphylla, Anopheles hyrcanus). Among the caught species, four were not mentioned formerly in the mosquito fauna of Transcarpathia (An. hyrcanus, Ae. cataphylla, Ae. nigrinus, Ur. unguiculata). The importance of the lowland small watercourses is highlighted by the results from the investigation of the habitat preferences of the caught caddisflies, which revealed that most caught species came from the small watercourses and other wetland habitats, not from the Tisa or Latorica Rivers. During the investigations, the mercury-vapour lamp (MV) seemed to be less effective than the other studied light sources. It attracted the least number of individuals and fewer species than the most UV, LED, and mixed-white light sources. Additionally, 9 species: Cheumatopsyche lepida, Hydropsyche ornatula, H. pellucidula Psychomyia pusilla, Grammotaulius nigropunctatus, Mystacides azureus, Lype phaeopa, Trichostegia minor and Oecetis furva were collected only with alternative light sources. Considering the number of caught individuals belonging to Ecnomidae and Hydropsychidae families there were no differences between attractivity of different light sources. In the case of Leptoceridae mercury-vapour lamp was the most efficient light source. The individuals of this family were attracted with higher abundance only to the light sources which emitted in the range of yellow radiation (MV, W). Oppositely, in the case of families Limnephilidae and Phryganeidae, the mercury vapour lamp was the less effective light source. As a consequence, it could be advised that along wetlands, the use of the tested light sources and any light sources emitted between 360 and 407 nm should be avoided, and lamps working in different wavelength ranges are suggested. Based on the results of the investigations about the effects of the habitat characteristics on mosquitoes, neither the distance from watercourses and rivers nor the habitat diversity affected the species richness and abundance of mosquito assemblages. Among the investigated habitat characteristics, only the negative effect of rural sites on mosquito abundance could be explored. Additionally, among the investigated habitat types, the larger expanse of arable lands had a negative impact on the individual number of mosquitoes, while the forest habitat type increased their abundance but reduced their species richness. The middle section of the investigated watercourses (Kállai-főfolyás, Konyári-Kálló, Ölyvös) showed the highest diversity due to its species-richness and presence of restricted, rare species. The lower section, although still having permanent water coverage, also experienced significant fauna reductions. It was dominated by common and tolerant species, as sensitive species rather occurred in the intermittent middle and upper sections. This suggests that habitat requirements of rheophilic and specialist species are complex and extend beyond water coverage. While permanent and intermittent sites displayed no significant diversity differences, more sensitive and rare species were exclusive to the latter. The comparison of recent and former dragonfly fauna of Konyári-Kálló showed an extremely high habitat degradation, with nearly 50% diversity loss over a decade. Moreover, the relative frequencies of species indicated a shift from a balanced assemblage to an assemblage dominated by two common and pioneer species (Coenagrion puella, Sympetrum sanguineum).