Jelenleg Magyarországon a lekvárfőzést, mint hagyományos feldolgozási módot tartjuk számon. A szilva magas cukortartalmának köszönhetően cukor nélkül is jól tartósítható.

Dolgozatomban célja volt, hogy mérések alapján megvizsgáljam, hogy 1,2 illetve 3 éves tárolás után a lekvárok egyes paraméterei milyen módon és milyen mértékben változnak. Továbbá arra kerestem a választ, hogy a tudatos fogyasztó feltételezhet-e különbséget az adott fajták vagy évjárathatás között, az egyszeri vásárlónak pedig kell-e gyanakodnia különbségekre a különböző termékek összetételében (mely paraméterek között van különbség és milyen mértékben). Munkám célja volt, hogy laboratóriumi mérésekkel megfigyeljem a tárolás során évről évre bekövetkező beltartalmi változásokat, eltéréseket a különböző szilvafajták lekvárjai közötti.

Vizsgálataim kiterjednek a klasszikus kémiai paraméterekre (szárazanyag tartalomra, hamutartalom) és táplálkozás élettani szempontból fontos összetevőkre (összes fenolos antioxidáns hatású vegyület, összflavonoid és C-vitamin). A vizsgálataim 2009-es évben készült 6 fajtára (President, Tophit, Bluefre, Elena, Presenta, Stanley), 2010-es évben főzött 4 (President, Bluefre, Elena, Presenta) fajtára és a 2011-es évben feldolgozott 6 fajtára (President, Tophit, Bluefre, Elena, Presenta, Stanley) terjedtek ki. A lekvárok hagyományos technológiával, üstben főzve készültek, hozzáadott cukrot nem tartalmaznak. Tárolásuk befőttes üvegekben viszonylag sötét, hűvös helyen történt.

Eredményeim alapján kijelenthető, hogy a vásárló akkor, amikor különböző termékek közül választ, minőségbeli választást is tesz, hiszen a felhasznált fajta és a termesztés/készítés éve hatással van a termék tápértékére. Ezt a termékek piaci pozícionálásánál és marketing-támogatásánál is fel lehet használni, viszont további kutatások szükségesek ahhoz, hogy a fajták, évjáratok és egyéb tényezők egyértelműen számszerűsíthetők és piacosíthatók legyenek.