Bevezetés: A Hodgkin lymphoma (HL) B-sejt eredetű malignus lymphoproliferatív betegség, amely jellemzően fiatal felnőttkorban jelentkezik, és nyirokcsomó megnagyobbodással, esetleg lép- és májduzzanattal, valamint általános tünetekkel jár. A javuló diagnosztikus feltételeknek és a korszerű kezelési módszereknek köszönhetően a betegek túlélése az utóbbi évtizedekben jelentősen javult.

Célkitűzés: A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) Hematológia Tanszékén retrospektív módon összegeztük a jelenleg gondozott és követett HL-es betegek adatait, melynek alapját az elmúlt években bekövetkezett struktúraváltozás jelentette.

Betegek és módszerek: A DEOEC Hematológia Tanszékén 2011. január 1. és 2012. december 31. között kezelt és gondozott összesen 268 HL-es beteg adatait dolgoztuk fel a Medsolution számítógépes rendszerben szereplő dokumentáció alapján, a következő szempontok szerint: átlagéletkor, nemek aránya, korgörbék, szövettani altípusok, stádium, prognosztikai faktorok, terápia és túlélés.

Eredmények: A betegek átlagéletkora 32,6 év volt, unimodális korgörbét láttunk, melynek csúcsa a 20-29 közötti életkorra esett. A nemek aránya kiegyenlített volt, enyhe női túlsúllyal: a férfi/nő hányados 0,94 volt. A szövettani altípusokat vizsgálva azt tapasztaltuk, hogy a cNS (40,5%) és cMC (40,2%) altípusok közel azonos arányúak voltak. A betegek 51%-a korai (I-II.), míg 49%-uk előrehaladott (III-IV.) stádiumban került felismerésre. Előrehaladott stádiumban nagyobb arányban fordultak elő B-tünetek. A kezelés alapját az esetek döntő többségében a polikemoterápia jelentette, melyet gyakran sugárterápiával egészítettek ki. A leggyakrabban alkalmazott kemoterápiás protokoll az ABVD volt, ezt a betegek 71%-ánál használták. COPP/ABV 8,1%, CV/O/PP 7,3%, BEACOPP 1,5% és (R-) CHOP 1,5%-ban került alkalmazásra. A betegek 65,1%-a az első vonalbeli kezelés után komplett vagy parciális remisszióba került, míg a többi esetben további kemo- vagy sugárterápiára, esetleg haemopoetikus őssejt-transzplantációra (APSCT) volt szükség.

Összefoglalás: A HL klinikopatológiai jellemzői geográfiai és időszakos különbségeket mutatnak. Változások figyelhetők meg a nemek arányában, az átlagéletkorban, a korgörbében, a szövettani altípusok és stádiumok megoszlásában is. Ennek hátterében a javuló szocioökonómiai tényezők, a változó besorolási kritériumok, a korszerűsödő diagnosztikai módszerek és a fejlődő terápiás lehetőségek állhatnak