Márpedig mesélni muszáj

Abstract

A történetek, a mese és a mesélés elválaszthatatlanul összefonódnak az emberiséggel. Megkerülhetetlen, és időről időre megújuló. Új történetek szövődnek, új mesék születnek, profán mítoszok szivárognak be a köztudatba, miközben a magunk élettörténetének „meséje” is organikus életet kezd élni; változnak, ahogyan a filozófia is változik, mégsem mondhatjuk el, hogy egyik történet átveszi a másik történet helyét. A legitimitása mindnek megmarad, éppen csak másra fogja a hangsúlyt helyezni vagy másra próbál rámutatni. De vajon milyen morálfilozófiai (esetleg esztétikai) vonásaira bukkanhatunk e történeteknek, ha filozófiai perspektívából tekintünk rájuk? Dolgozatomban elsőként megjelölném a romantika korszakát, melyben a népi hagyományok, a folklór iránti vonzalom meghatározóvá vált. Ebből a korszakból emelem ki Jacob Ludwig Carl és Wilhelm Carl Grimm munkásságát. Ezután, úgy vélem, feltétlenül szükséges lefektetni az alapdefiníciókat, így bemutatásra kerülnek a mese, monda és a mítosz, ezek összefüggései és különbségei, valamint kialakulásuk és hatásuk az emberre nézve. Ekkor következhet a filozófiai, valamint esztétikai párhuzamok bemutatása és ismertetése néhány híres mesén keresztül, majd végezetül szeretném a morálfilozófiai utalásokra felhívni az olvasó szíves figyelmét, Kant morálfilozófiájára támaszkodva.