Egy digitális tananyag hatásának vizsgálata kognitív és affektív pszichológiai tényezők mentén időskorúak körében

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A társadalmi elöregedéssel járó kognitív hanyatlás problémája korunk egyik legtöbbeket érintő és legsúlyosabb gondja. Kutatásomban azt vizsgáltam, hogy idősek körében mennyire jól alkalmazhatóak napjaink oktatási módszerei közül talán a legnagyobb áttörést hozó interaktív e-learning kurzusok. Kérdésem az volt, hogy mennyire terheli le kognitívan az általunk fejlesztett interaktív e-learning tananyag az idősebb korosztályt a megszokott, hagyományos módon szerkesztett tananyaghoz képest. Ezen kívül kíváncsi voltam a tanulás folyamata során tapasztalt metakognitív érzelmek intenzitására, illetve az észlelt mentális fáradtságra. A vizsgálat eredményei többségében igazolták előzetes elvárásaimat, ugyanis az interaktív tananyag által okozott kognitív terhelés kisebbnek bizonyult a hagyományos módon szerkesztett által előidézettnél, és ezzel egyenes arányban változott az észlelt mentális fáradtság mértéke is. A metakognitív érzelmek közül az unalom skálán mutatkozó különbségből egyértelműen látszódott, hogy az e-learning tananyagot használókat kevésbé intenzíven jellemez ez a konstruktum, de a pozitív érzelmekre vonatkozó skálákra vonatkozó predikcióim is igazolódni látszanak. A kutatás folytatásaként az episztemikus érzelmek dinamikájának elemzésére is kiemelt figyelmet fordítok puszta előfordulási gyakoriságuk mellett, ennek érdekében módszertani eszköztáramat egy videó-alapú retrospektív érzelem értékelési eljárással fogom bővíteni.

Leírás
Kulcsszavak
e-learning, élethosszig tartó tanulás, metakognitív érzelmek, mentális fáradtság, kognitív terhelés, időskor
Forrás