A művészet, ezen belül a népdal jelentősége a gyermekek szókincsének fejlődésében

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A dolgozat célja, hogy bebizonyítsa a művészet, ezen belül a népdalok hatalmas erejét és fontosságát a gyermekek fejlődésében. Kutatásunkkal szeretnénk alátámasztani, hogy azok a gyermekek, akik népzenén nevelkednek, gazdagabb szókinccsel, fejlettebb kifejezőkészéggel, illetve nyitottabb, bátrabb személyiséggel rendelkeznek, mint azok, akik ilyen értelemben „sivárabb” környezetben cseperednek fel. A vizsgálatban két óvodáskorú csoportot hasonlítottunk össze interjús keretek között. Az egyik óvodai csoportban a természet közelségén, szeretetén és védelmén, míg a másik csoportban a néphagyomány őrzésén, továbbadásán, a népdalok, néptánc, illetve különféle népi kismesterségek megtanulásán volt a hangsúly. Egy ilyen vizsgálathoz, melyben lényegi szempont a gyermekek spontán kommunikációjának megfigyelése, célszerűbbnek tartottunk interjús módszert választani, hiszen így - éles helyzetben - tudjuk igazán tanulmányozni a gyermekek beszédének minőségét. Az interjúkat egy általunk készített skála segítségével hasonlítottuk össze, majd azokat a szöveges elemzés mellett, diagramokkal és táblázatokkal mutattuk be. Mindezek segítségével szeretnénk az elméleti részben felsorolt hipotéziseinket alátámasztani.

Leírás
Kulcsszavak
óvodai nevelés, óvodáskorú gyermek, népzene, beszédfejlődés
Forrás