A dolgozatomban kifejtett egyezmények a nemzetközi viták békés rendezése kodifikációjának lépcsőfokaiként tekinthetők. Ettől függetlenül nem tisztán az eljárások menete a kiemelendő, hanem azon tények, hogy a két világháború között a hatalmak milyen fokozatosság mellett határozták el magukat az egymás közötti vitás esetek békés rendezése mellett, ezzel együtt pedig miként korlátozták autonómiájukat és szuverenitásukat. Dolgozatomban ezt a folyamatot a Nemzetek Szövetségének Egyezségokmánya, a genfi jegyzőkönyv, a locarnoi szerződés, a Briand-Kellog Paktum és a genfi Általános Akta eljárási fejezeteinek, illetve rendelkezéseinek ismertetésével, és azok egymás közti összefüggéseivel mutatom be. Ezen nemzetközi dokumentumokat természetesen én sem kívántam anélkül tanulmányozni, hogy legalább röviden ne térjek ki az 1907. október 18-án létrejött, a nemzetközi viszályok békés elintézéséről szóló Hágai egyezmény által felállított Állandó Választott Bíróság specifikációira, melyeket tovább tudtak fejleszteni az adott egyezményeket aláíró államok.Elmondható tehát, hogy az 1919 és 1928 közötti időszakra tehető a nemzetközi viták békés rendezésének legszélesebb innovációja, illetve az államok erre irányuló hozzáállása is ekkor fejlődött a leginkább. A második világháború kitörése ezen megállapítást nem cáfolja meg, épp ellenkezőleg, Németország és szövetségesei háborúskodását keményen megtorolták a kollektív védelmet, illetve a nemzetközi békét és biztonságot tiszteletben tartó győztes államok.