A konzervációbiológia fontos feladata a veszélyben lévő fajok megőrzésére irányuló intézkedések pontos megtervezése és bevezetése. De ahhoz, hogy a beavatkozások eredményesek legyenek, elengedhetetlen az érintett populációk folyamatos vizsgálata, a populációkat ért hatások demográfiai és genetikai következményeinek nyomon követése. A bükki szerecsenboglárka (A. artaxerxes issekutzi) a Kárpát-medencében (Aggteleki-karszt és Bükk-hegység), a Déli-Kárpátokban és balkáni magashegységekben (Bulgária, Macedónia) előforduló faj, mely ezen területek meszes alapkőzetű, száraz-félszáraz, rövidfüvű gyepeit népesíti be. A vizsgálat során az Aricia artaxerxes issekutzi kárpát-medencei és macedóniai populációiból származó egyedek enzimpolimorfizmusának elemzését végeztem, valamint külcsoportként szalagos szerecsenboglárka (A. agestis) egyedeket használtam fel. A vizsgálatban összesen 17 populáció egyedei szerepeltek, mindegyik mintában 19 lokusz enzimpolimorfizmusát vizsgáltam. A vizsgált populációk meglehetősen polimorfnak bizonyultak, genetikai variabilitásuk mértéke meghaladja más vizsgált, Lycaenidae családba tartozó európai fajokét. Ugyanakkor a régiók között némi különbség volt tapasztalható variabilitásuk szintjében, legalacsonyabb mérőszámokkal a Bükk régió írható le. A genetikai variabilitás szerkezetének vizsgálata során több irányból is megerősítést nyert az a tény, hogy a régiók között a várt geográfiai elkülönülés helyett valamilyen más tényező által kialakított differenciálódási mintázat észlelhető: nagyobb fokú hasonlóságot mutattak az aggteleki-karszti és macedón, illetve a Bükkből és a Dél-Kárpátokból származó minták, mint az egymáshoz közel lévő magyarországi régiók. Ez visszavezethető a régiók ökológiai különbségeire, hiszen a karszti és macedón gyűjtőhelyek inkább szárazabb élőhelyek, ezzel szemben a bükki és dél-kárpáti élőhelyek magasabb éves csapadékmennyiséggel jellemezhetők. Ugyanakkor a Mantel-teszt eredményeiből arra következtethetünk, hogy a populációk genetikai összetétele jól megközelíthető a távolsággal arányos izoláció modelljével. Ennek az ellentmondásnak a feloldása érdekében megvizsgáltam, hogy a két csoport (Karszt csoport és Bükk csoport) lokuszai között található-e olyan, melyen a differenciálódás magas szintjét a genetikai sodródás önmagában nem magyarázza meg. A lokuszok neutrális voltának elemzése során kimutatható volt, hogy az alkalikus-foszfatáz (AcphB) és észteráz (Est) lokuszokon valószínűleg szelekció fejti ki hatását. Mivel a vizsgált populációk genetikai struktúrájában csak ezen enzimek kihagyásával láthatunk földrajzi mintázatot, ezért feltehető, hogy ennek a két lokusznak kiemelt szerepe van a régiócsoportok ökológiai differenciálódásában. Az eltérő környezeti hatásoknak kitett régiók populációinak helyi adaptációja révén növeli a régiók közötti különbségeket, mely az A. artaxerxes issekutzi populációk esetében is kimutatható volt.