Tokaji borkülönlegességek összehasonító vizsgálata
Absztrakt
Témaválasztásomban nem más motivált, mint, hogy alapszak során megírt szakdolgozatom témája szintúgy alkoholos italokat érintett, és rengeteg tudással lettem gazdagabb, még ha az egy más területet, a hungarikumnak számító pálinkát is érintette. Mivel ettől egy fokkal talán mindig is jobban érdekeltek a borok, valamint egy tokaji borászattal kapcsolatba lépve lehetőségem nyílt még jobban bele látni a borkészítés technológiájába, valamint a kutatásom elvégzéséhez szükséges mintákat is tudták biztosítani, nem is volt kérdés, hogy az alkoholos italok egy újabb különálló kategóriájába ássam bele magam még jobban.A Tokaji borvidéken, mely Magyarország legkeletibb borvidéke, az északkeleti határnál, kizárólag fehérszőlőket termesztenek, 2002 óta a világörökség részeként tartják számon.Az én tapasztalataim alapján jóval több vörösborral foglalkozó kutatással találkozhatunk, így felmerülhet a kérdés, miben térhetnek el a fehérborok, valamint azok kedvező hatásai.A vizsgálataim elvégzésére a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán, az Élelmiszertudományi Intézet szolgált helyszínül. 18 Tokaji borkülönlegesség, eltérő évjárattal, egyazon pincészettől állt rendelkezésemre. A minták között szerepelt két aszú, három sárgamuskotály, három hárslevelű, öt furmint, valamint öt szamorodni bor. Meghatároztam a minták polifenol- és flavonoid-tartalmát, színintenzitását, színtónusát, savtartalmát, pH-ját, ásványianyag-tartalmát, továbbá gázkromatográfiás módszerrel vizsgáltam a különböző illó komponenseket, a borok aromaprofilját. Ezzel célom volt feltérképezni azt, hogy a különböző típusú tokaji borkülönlegességek milyen minőségűek, illetve milyen hatást gyakorolhatnak az emberi egészségre. Emellett lineáris diszkriminancia analízist végeztem annak megállapítására, hogy a vizsgált paraméterek alapján az egyes tokaji borkülönlegességek elkülöníthetők-e egymástól.