Napjainkban világszerte problémát jelentenek a rákos megbetegedések. Ez hazánkra is igaz, hiszen Magyarországon a halálozás közel 50%-kal magasabb az Európai Uniós átlagnál. De a rendszeres szűréseknek és sikeres terápiáknak hála manapság hosszú a betegek túlélése, ezért különösen a késői mellékhatásokra fokozottabban oda kell figyelni. A sugárkezelés konvencionálisan tangens irányú sugárnyalábokkal történik, az emlő viszont egy domború mellkasi felszínen helyezkedik el. Ennek az a következménye, hogy ha a teljes emlőt akarjuk besugarazni, akkor az emlő caudalis és cranialis szélét összekötő egyenes lesz a besugárzott mező posterior határa, ami ennél fogva a mellkasban ott elhelyezkedő szerveket is magába foglalja. Bal oldali emlő esetén tehát a tüdő mellett a szívet is. Éppen ezért az emlő besugárzások mellékhatásai közül a legfontosabbak a sugárkezelés hatására kialakuló késői tüdőfibrosis, és a kardiális szövődmények. A tüdő vonatkozásában azt ellenőriztük, hogy az érintett oldali tüdő hány térfogat százaléka kap 20 Gy-t. Ezt az értéket 30% alatt kell tartani ahhoz, hogy elkerüljük a késői tüdőfibrosis kialakulását. A szív károsodása pedig akkor várható, ha a szívizom több mint 10%-a kap meg 25 Gy dózist. A célunk az volt, hogy az emlőtumoros betegek kezelése során alkalmazott eltérő pozicionálást megvizsgáljuk, ezzel egyetemben azt, hogy a betegek pozíciójának változtatásával hogyan lehet redukálni a védendő szervek, ez esetben a tüdőt és szívet ért dózisterhelést. A dóziseloszlást DVH-n, vagyis dózis-térfogat hisztogramon jelenítjük meg. A DVH adatai alapján elmondható, hogy az általam bemutatott beteg esetében a dózis-térfogat értékek a tüdő vonatkozásában kismértékű, a szív esetében viszont számottevő sugárterhelés csökkenést mutattak a fektetés megváltoztatásának köszönhetően. Tehát ebben az esetben egyértelműen kedvező eredményt értünk el a döntött fektetés alkalmazásával. Az, hogy kinek melyik fektetési mód eredményesebb a dózis terhelés csökkentése szempontjából, egyénileg változó. Ezt minden esetben a DVH adatai alapján dönti el a kezelőorvos. A jövőben javasolt lenne a vizsgálat kiterjesztése szélesebb betegkörre, abból a célból, hogy nyilvánvalóvá váljon, hogy a különböző fektetési protokollokkal szignifikáns különbségek érhetők-e el a védendő szervek dózisterhelése tekintetében, tehát érdemes-e minden betegnél külön elvégezni lokalizációs CT szimulációkat eltérő helyzetekben vagy sem.