A Strukturális Alapok és a Kohéziós Alap támogatásainak felhasználása Magyarországon

Dátum
2010-01-18T08:04:24Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Az Európai Unió 2007-2013-as időszakra vonatkozó pénzügyi kerete értelmében Magyarország közel 8000 milliárd forintnak megfelelő uniós támogatásban részesülhet, amennyiben eleget tud tenni a programozási mechanizmusra, valamint a végrehajtás intézményrendszerére vonatkozó kettős kritériumrendszernek. Dolgozatomban a közpénzügyi dimenziót zsinórmértékül állítva a regionális politika eljárási vetületét és annak legégetőbb problémáit kutattam, alternatívákat adva a lehetséges megoldásokra. Alapvetésként a regionális politika megvalósításának eljárásrendjét vizsgáltam, és rámutattam az uniós források redisztribúciójának sokoldalú célrendszere miatt indokolt átfogó kormányzati stratégia és közvetlen szerepvállalás szükségességére. Rávilágítottam a Nemzeti Fejlesztési Tervek nem hatékony közösségi döntés voltára, illetve a partnerség elvének csorbulására. Az operatív programok vonatkozásában gyakorlati példával igazoltam, hogy az önerőhöz biztosított „hiányzó rész – támogatás” bizony sokszor anélkül generál jelentős erőforrásokat, hogy a célja valóban racionális szükséglet fedezése lenne.
Az intézményrendszer górcső alá vétele során reflektáltam a célkitűzés – döntés – végrehajtás – ellenőrzés folyamatában egyébként oroszlánrésszel bíró közigazgatás deficitjeire, de rávilágítottam a forrásfelhasználás transzparenciájának hiányára; a költséghatékony intézményrendszer rovására kialakított szervezeti párhuzamosságra; a jogi szabályozás inkonzisztenciájára; valamint az eljárási garanciák hiányára; végül a kedvezményezettek jogbizonytalanságára. Kikerülhetetlen emellett a fejlesztéspolitikai célok lehető legkomplexebb megvalósítására való törekvés fókuszpontba állítása, s egyidejűleg a bürokratikus adminisztráció leépítése. A pályázati rendszer is több sebből vérzik: nem költséghatékony, gond van a projektek elbírálásával, a szerződéskötéssel, és az elnyert összegek utalásával is; a jogorvoslat rendje pedig még a jogállamiság legalapvetőbb követelményeinek sem felel meg. A dolgozatban elemzett anomáliák kezelése a jogalkotó és a mindenkori kormányzat joga és kötelessége, de megkérdőjelezhetetlen szerepe van a helyi önkormányzatoknak is. Koherens jogi szabályozás kell, integrálni szükséges a támogatási rendszer szabályozását a közigazgatás testébe, és elengedhetetlen a pályázói kedv fellendítése is.
A jelen gazdasági helyzetben mind hatványozottabban nyer értelmet azon intelem, miszerint választási lehetőség nincs: az Európai Unió részéről a fejlesztési források formájában nyújtott segítő jobbot el kell tudni fogadni!

Leírás
Kulcsszavak
Európai Unió, támogatás
Forrás