Az alpakák (Vicugna pacos) tartása Magyarországon az utóbbi években egyre népszerűbbé vált, elsősorban hobbi- és turisztikai célból. Bár az állatok jóléti és gazdasági jelentősége fokozatosan nő, egészségügyi szempontból – különösen a gyomor-bélrendszeri parazitafertőzések tekintetében – a hazai ismeretek még hiányosak. A parazitás megbetegedések világszerte komoly problémát jelentenek, mivel rontják az állatok kondícióját, növekedési teljesítményét, szaporodóképességét és gyapjúminőségét, ezáltal közvetve a tartás gazdaságosságát is befolyásolják.

A vizsgálat célja a Debrecen és Hajdú-Bihar megye térségében tartott alpakák gyomor-bélrendszeri parazitafertőzöttségének feltárása és a fertőzöttség gyakoriságának összehasonlítása volt különböző tartási rendszerekben. A kutatás során 12 egyedtől összesen 16 bélsármintát gyűjtöttek, amelyeket flotációs módszerrel és mikroszkópos vizsgálattal elemeztek. A mintavétel négy helyszínen – a Debreceni Állatkertben, Debrecen–Bánkon, Hajdúszováton és Hajdúhadházon – történt. A vizsgálat során az állatok életkorát, ivarát, tartásmódját, takarmányozását és korábbi kezeléseit is figyelembe vették.

Az eredmények alapján a minták 62,5%-a pozitívnak bizonyult valamely belső élősködőre, ami a nemzetközi adatokhoz hasonlóan magas fertőzöttségi arányt jelez. A leggyakrabban előforduló paraziták a Nematodirus spp. és a Strongylida típusú fonálférgek voltak, emellett egyes mintákban Eimeria macusaniensis oociszták jelenlétét is valószínűsítették.

A fertőzöttség mértéke szoros összefüggést mutatott a tartási körülményekkel:

a félintenzív, legeltetést is magában foglaló tartásban élő alpakák esetében 71,4%-os fertőzöttséget,

míg az intenzív, istállózott körülmények között tartott állatoknál 0%-ot tapasztaltak.

A különbség statisztikailag szignifikáns volt (p = 0,044), ami megerősíti, hogy a legeltetéses tartás növeli a parazitákkal való érintkezés és újrafertőződés kockázatát.

Az életkor szintén meghatározó tényezőnek bizonyult: a fiatal (≤2 éves) állatok körében 77,8%, míg a felnőtt (>2 éves) egyedeknél 42,9% volt a fertőzöttség aránya (p = 0,042). Ez arra utal, hogy a fiatal alpakák kevésbé fejlett immunrendszerük miatt érzékenyebbek a fertőzésekre. A nőstények körében valamivel magasabb fertőzöttséget (77,8%) tapasztaltak, mint a hímeknél (42,9%), de ez a különbség nem bizonyult statisztikailag szignifikánsnak.

A kutatás eredményei összhangban állnak a nemzetközi szakirodalommal, amely szintén hangsúlyozza, hogy a parazitás fertőzések kockázatát elsősorban a tartási gyakorlatok, a higiéniai viszonyok és a környezeti tényezők határozzák meg. A legeltetett állományokban a legelők szennyeződése és a több faj (például juhok, pónik) együttes tartása elősegíti a paraziták fennmaradását és terjedését.

A féreghajtó kezelések ellenére kimutatott pozitív minták arra utalnak, hogy a rezisztencia kialakulása az alpakák körében sem kizárt. Ezért a rutinszerű, időszakos féreghajtás helyett a célzott, bélsárvizsgálaton alapuló kezelési stratégiák bevezetése javasolt.

Összességében a kutatás rávilágít arra, hogy a hazai alpakatenyészetekben a parazitás fertőzések valós és jelentős állategészségügyi kockázatot jelentenek. A megelőzés érdekében elengedhetetlen a rendszeres parazitológiai szűrés, a legelők rotációs használata, a higiéniai szabályok betartása és a tudatos, ellenőrzött féreghajtási gyakorlat.