Teljesítményértékelés és ösztönzésmenedzsment a közszférában
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Dolgozatomban arra keresem a választ, hogy hogyan is működik a valóságban ez a törvények által igencsak szabályozott rendszer, valamint levetítem azt a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat intézményére. Munkám első részében megvizsgálom, hogy milyen szerepet játszik az emberi erőforrások menedzselése a szervezetek működésében. A közszolgálati jogviszony tisztázása után bemutatom a közszféra szervezeteinek sajátosságait, azok emberi erőforrás modelljeit, valamint közszolgálati viszonyokban megjelent fontosabb elemeit. A második fejezetben egy átfogó képet kapunk a közszférában dolgozók létszámáról, azok különböző eloszlásáról, valamint néhány ábrán keresztül megismerhetjük az ebben a szférában dolgozók kereseteinek alakulását. A következő részben részletesen megvizsgálom, hogy melyek azok az eszközök, amelyekkel a közszférában dolgozókat, azon belül is a köztisztviselőket ösztönözni lehet, melyek a közigazgatási ösztönzési csomag részei.