Btk. 333. § az alkotmányjog mérlegén

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A Btk. 333. §-a büntetni rendeli a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadását. A törvényi tényállás több alkotmányossági kérdést is fölvet, mindenekelőtt a véleménynyilvánítási szabadság sérelmének lehetőségét. Az Alkotmánybíróság 16/2013. számú határozatában állást foglalt a rendelkezés alkotmányosságáról. Úgy ítélte meg, hogy a büntetni rendelt magatartások esetében az elkövetők véleménynyilvánítási szabadsága (más alkotmányos értékek mellett) az önkényuralmi rendszerek áldozatainak, hozzátartozóiknak és a velük sorsközösséget vállalóknak az emberi méltósághoz való jogával áll szemben. Mivel megítélése szerint az elkövetési magatartások sértik az emberi méltósághoz való jogot, a testület elutasította a Btk. 333. §-ának megsemmisítésére irányuló indítványt, és alkotmányosnak minősítette a törvényhelyet. Ez ugyanakkor ellentmondani látszik az Alkotmánybíróság szinte töretlen gyakorlatának a véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos határainak kijelölése terén. Korábbi határozataiban egyértelműen fenntartotta azon alapvető megállapítását, hogy pusztán a vélemény tartalma alapján nem büntethető annak kifejezése; a büntetőjogi korlátozás alkotmányosságához valamely "külső korlátba" ütközésre van szükség. Töretlennek mondható a testület gyakorlata a tekintetben, hogy amennyiben a korlátozás indokaként pusztán a kérdéses vélemények sértő, lealacsonyító, meghatározott személyek vagy csoportok érzékenységét bántó vagy felháborító volta hozható fel, azok alkotmányjogi értelemben nem jelentik az emberi méltósághoz való jog sérelmét, ezért nem üldözhetők a büntetőjog eszközeivel. A 16/2013. AB határozat ennek látszik ellentmondani, mint ami az emberi méltósághoz való jog sérelmével teszi egyenlővé az egyéni vagy közösségi érzékenység megsértését. A dolgozat a véleménynyilvánítási szabadság mint emberi jog vizsgálata után áttekinti a kérdésben releváns alkotmánybírósági határozatokat, hogy megalapozottan állást foglalhasson a kérdésben, hogy a Btk. 333. § elkövetési magatartásai valóban méltóságsértőnek tekinthetők-e, és hogy ez alapján helyesnek tartható-e a tényállás alkotmányosnak minősítése.

Leírás
Kulcsszavak
alkotmányjog, szólásszabadság, holokauszttagadás
Forrás